A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-03-01 / 3. szám
97 Sajgó Szabolcs AZ IMASZÁNDÉKOK ELÉ A Szív minden számának első oldalain megtaláljuk mindig a világegyház általános és missziós imaszándékait. Miért szánunk hónapról hónapra ekkora terjedelmet erre? Akik ritkábban veszik kézbe lapunkat, azok ezt a kérdést inkább föl szokták tenni, mint azok, akik rendszeres olvasói. S valóban: tényleg olvassák ezt az emberek? Vagy ami fontosabb: imádkozik valaki is rendszeresen A Szív olvasói közül ezekre a szándékokra, méghozzá ezeknek a cikkeknek a biztatására és segítségével? Erre csak az olvasók segítségév el kaphatnánk meg a választ. Egy véleménykutatás deríthetné csak ki, hogy sokan igenis használják maguk és mások javára, vagy ellenkezőleg, a legtöbben csak átlapozzák, nem tudnak mit kezdeni vele. Szándékunk ezekkel az írásokkal remélhetőleg világos A Szív régi és rendszeres olvasói előtt. Az imaapostolságról van szó. Egy olyan fontos részéről a hívő életnek, ami egyidős a kereszténységgel, s ami időről időre különféle formákban megújul. Nézzük kicsit közelebbről. Tudjuk, a tizenkét apostolt jellemezte a Krisztus-közelség, a vele való belső egység nyilvános életének három éve alatt, valamint hogy ezután járták a világot, és mindenütt hirdették Jézus örömhírét és az Isten Országának elérkezését. Az apostol tehát az, aki Jézussal szoros belső egységben van és azon dolgozik, hogy Jézust mások is jobban megismerjék, megszeressék. Az Imaapostolság nevű mozgalom kb. 140 éve keletkezett. A név választása jelezte, hogy a közösség tagjai egyek a Jézus Szent Szíve iránti tiszteletben (=a láthatatlan Isten megtestesült, a téridő világ részeként jelenlévő és hatékonyan működő szeretetének elfogadásában, imádásában és tevékeny szolgálatában), valamint azt, hogy nemcsak a saját maguk szándékaiért imádkoznak és ajánlják föl mindennapi munkájukat, örömüket, szenvedéseiket, hanem az egész világért. Hisz Jézus szeretete minden ember felé irányul. Tehát imádságaik és önmaguk felajánlása igazán apostoli - a minden ember megváltásának szolgálatára irányuló vágyból fakad. Az imádságon túl minden kereszténynek fontos újra és újra tudatosítani, hogy „az igazi apostol - ahogy all. vatikáni zsinat tanít a világiak apostolkodásával kapcsolatban - alkalmat keres, hogy szavával is hirdesse Krisztust, a nem hívőknek, hogy hitre vezesse, a hívőknek pedig, hogy tanítsa, erősítse és buzgóbb életre serkentse őket", mert Krisztus szeretete ösztönzi, s mert visszhangzik szivében az apostol vallomása: ,Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!’’ (lKor 9,16). Sok ember van, aki csak a körülötte élő világi hívőkön keresztül hallhat az evangéliumról és ismerheti meg Krisztust. Ez nem azt jelenti, hogy prédikálnak nekik, hanem hogy a keresztények minden apró alkalmat megragadnak az élő Krisztus szeretetének megjelenítésére. Sok mindent lehetne és kellene még írni ezzel kapcsolatban. Befejezésül csak egy kérdés A Szív olvasóihoz: Túl annak fontosságán, hogy imádkozzanak mindazért, ami Krisztusnak szívügye, s igyekezzenek megtenni azt, amire képesek ezügyben, törekszenek-e arra környezetükben, hogy bátorítsanak másokat is csatlakozni az ima apostolainak nagy családjához?
