A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
123 e gyertyában a méhek munkáját a néked szolgáló papság által ünneplő szent Egyházad nyújtja néked. Most kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet neked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkűnktől az éj minden árnyát. Es fogadd jóillatú áldozatként tőlünk, világa olvadjon egybe a mennyei fénnyel, mely tőled árad! Fénylő lángját találja égve a szép hajnalcsillag! Az örök Hajnalcsillag, ki soha nem lát alkonyt: a te Fiad, Jézus Krisztus, ki visszatérve a sírból az emberi nemre szelíden árasztja a megváltás fényét, él és uralkodik mindörökkön-örökké. R. Ámen. Orbán Miklós A VIZIT Nem hinnél a szemednek, ha egyszer ide betévednél. Mert fehér köpenyben látnál, amint halálos komolyan járok az ágyak között, nézem a láztáblákat, a kis betegek fölé hajolok, és — mint Julcsi néni teszi az őszi libával — próbálom lenyeletni velük az orvosságot. Rendkívül bonyolult feladatnak látszott a mégcsak nem is egyéves emberkéket meggyőzni, hogy a 2-3 lapdacsot szájukba elfogadják, és le is nyeljék. Az első alkalommal minden igyekvésem csődöt mondott, mire Henrietta nővér megmutatta, hogy egyedül az energikus eljárásnak van eredménye. A csecsemő száját két ujjával összefogta, hogy az hápogni kezdett, mint a deszkán a nagypénteki ponty. Sutty! Már meg is volt. Mit tehetett mást a kis áldozat, lenyelte. Henrietta nővér a közvetlen felettesem itt a gyerekosztály első emeletén. Ö kapta a feladatot, hogy engem, a bimbózó jezsuita noví- ciust a legmegalázóbb szolgálatok előírásával és behajtásával az alázatosság erényének elsajátítására segítsen. Henrietta nővér kiváló pedagógus. Amint az egyik orvos teljesen tárgyilagos hangon mondott megjegyzéséből értesültem, ő a „Fityulás boszorkány", akitől még a kórház igazgatói tanácsának elnöke is fél, mert Henrietta nővér vala
