A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
100 imádkozunk érettük. Az első, hogy imádságunkkal ott álljunk mellettük. Másodszor, hogy imádságunkkal ott álljunk azok mellett, akik sorsukon igazán tudnak segíteni. Hogy a vándormunkások kibírják az embertelen vándormunkás sorsot, a befogadó országok pedig, főleg a vezető rétegeik, meglátva nyomorúságukat, keresztény megértéssel közeledjenek hozzájuk. Olyan berendezkedéseket, olyan intézkedéseket, olyan törvényeket léptetve életbe, amelyekkel megbecsülik őket emberi méltóságukban, és segítik őket abban, hogy kiegyensúlyozott, képességüket kibontakoztatott emberként álljanak a munkába ott, ahova éppen jöttek, s lassanként beépüljenek minden szempontból annak az országnak az életébe. A vándormunkás legnagyobb kínja lélektani. Uj világban, új környezetben van, új emberek között, hol sokszor se a nyelvet, se a szokásokat, se annak az országnak igazi munkaviszonyait nem ismeri. Nem is szólva a munka- és egyéb törvényekről, a melyeket ha ismerne, sokszor a maga javára tudná fordítani. Ami áll a férfi vándormunkásra, fokozatosan érvényes a nőre: a vándormunkás- nőre vagy a vándormunkás gyermekeinek anyjára vagy a feleségére. Az asszony kétszeresen érzi a megaláztatásnak azt a kínját, amelybe a munkahelyen férjét részesítik, sokszor egyszerűen a hiányos nyelvtudás miatt. De ha neki magának kell munkába állnia a munkakörülmények mostohasága, a neki juttatott munka - amely sorkszor a legrosszabb és a legkevésbé fizetett -, a munkahely egészségügyi berendezkedése s a nőre leselkedő ezer veszély, megaláztatás, csábítás, kísértés kíséri állandóan a vándormunkásnő életét. Emberöltő fájdalom és fáradság sokszor maga a fizikai munka is. Pedig mikor a nő munkából hazamegy, nem pihenhet, még a gyermekét anyanyelvére szeretné tanítani, gyermekének a magával hozott népi nemzeti kincseket, imádságokat, szokásokat szeretné továbbadni. Szeretne a gyermeke kibontakozásában, kifejlődésében iga
