A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-12-01 / 12. szám

560 kanosban. A Jézus Szíve-templom melletti rendházatok pincéjében valami százötvenen voltunk üldözöttek és katonaszökevények. Az atyák — amint mi bújtatottak is tettük — csajkával álltak a nagy fazék borsó főzelék mellé. Aztán csajkájukkal keresni kezdték, hogy adagjuknak felével kit segíthetnek. Már a szekszárdi plébánián káplánkodtál, amikor Pestről so- kadmaggammal a nagy utakat elkerülve hazaindultam. Február köze­pén jártunk. Amikor szokásod szerint — a megérkezésem utáni reg­gelen — a plébániáról lejöttél, hogy Kláriban a lelket tartsad — po­kol volt az élete anyánk mellett —, szobánkba lépve ott találtál el- nyüve, de tisztán és némán. Egyikünk sem tudott megszólalni. Mind a ketten remegtünk. De erről egy szót se többet. Azt hiszem, te is drága, de csak titokban felragyogó kincsként őrződ szívedben ezt az emléket. Egyikünk sem gondolta, amikor két évvel később a diákoknak adott lelkigyakorlat után az autóbusszá előléptetett teherautó pony­vái alól visszaintettél, hogy többé nem látjuk egymást. Még csak leve­let sem írhattunk, mert a külföldre menekült testvértől sem volt ajánlatos levelet kapni. De most már semmitől sem félek. Hiszen nincs mitől félnem. Az orvos furcsán nézett rám, amikor azt kérdeztem, hogy mennyi időm van még hátra. Megértettem. Nem akart hitegetni. Ezért fogtam e levél megírásába most, karácsony előtt. Úgy búcsúzom tőled, ahogy te mondtad a szekszárdi állomáson, azon az eső verte peronon a be­tört ablakú vagonok előtt: „Isten áldjon! Öcsém, a viszontlátásra! MILYEN FIGYELMESEN OLVASOD A SZENTÍRÁST? 1. Tudod-e, hogy Zakariás pap Keresztelő János születése előtt miért némult meg a jeruzsálemi templomban: a) mert nagyon megijedt az áldozati állatoktól; b) mert elesett és beütötte a fejét; c) mert nem hitt mindjárt az angyal szavára? 2. Mit csinált Zakariás felesége, Erzsébet, amikor észrevette, hogy idős korára gyermeket fogant: a) azonnal elmondta mindenki­nek, hogy lám, végre megszabadult a gyermektelenség szégyenétől; b) eltitkolta öt hónapon át; c) azon gondolkodott, hogy — mivel már öreg — a legjobb lenne elvetetni a gyermeket? 3. Mit csinált Szűz Mária, amikor Gábor arkangyal megjelent neki és köszöntötte: a) nagyon örült a szép szavaknak, amiket hallott,

Next

/
Thumbnails
Contents