A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-12-01 / 12. szám
536 ján. Ez az út valóban a boldogság útja lett számomra. Sok év után visszatekintve látom, hogy „szerződő társam” mindig állta a szavát. Olykor drámai módon lépett közbe, hogy kimentsen a halálnál is rosszabb veszedelmekből. Máskor meg annyira kedvem ellenére alakította a körülményeket, hogy évtizedekbe tellett, míg felismertem bennük akkor is áldó kezét. Sokszor eltakarta előlem arcát, de örök szerelemmel mindig megkönyörült rajtam. Es elfogadta apró szolgálataimat az ő ügyeiért a Mária Kongregációban, a Leány egyletben, majd a munkatársak, a barátok között. így bátorított, hogy én is tehetek valamicskét a szerződés rám eső részéből. A teljes odaadásra való felszólítás mégis váratlanul ért, és gyengeségem tudata félelemmel töltött el: állhatatlan leszek! De amilyen világos volt a hívás, éppen olyan világos volt a kétségeimre adott válasz is: „Én elég erős vagyok, hogy fenntartsalak.” Hittem Szívének hatalmas jóságában — és nem csalódtam. Az ifjúkor csapdái közt sokszor látványos volt a küzdelem. Legalább is az volt az én szememben. A szív lázadásai. Világi sikerek csábítása. A megalkuvás kelepcéi. Szorongás, mikor a Lélek szólásra sürgetett. Anyagi előnyök a becsület rovására. A kényelmesebb életforma vonzása. S a „ha nem úszol az árral, bolondnak tartanak” ... Mécs Lászlóval mondtam: Én nem vagyok hős, nem vagyok erős. Csak annyit tudtam, Valaki szeret. Valaki nagyobb minden boldogságnál, minden csendnél és minden szerelemnél, nagyobb a földnél és nagyobb az égnél. Tudtam, szeret. És ennyi az egész. (Csak ennyi az egész) Nem voltam hős. De hosszú időn át — tudva vagy tudatlanul - sarkallt a vágy : naggyá lenni a tudásban, naggyá lenni mások megsegítésében, naggyá lenni Isten országának építésében. Türelmetlenül harcoltam az akadályok: a saját tökéletlenségeim és másokéi meg a gátló tényezők ellen. Töprengések, voluntarista erőlködések buktatói tartottak feszültségben. Nagyot akartam adni az én Uramnak az ő ügyeiről való gondoskodás nevében. S már ősz szálak vegyültek a hajamba jócskán, mire megértettem: nem ezt várja tőlem. Elvezetett Názáretbe. Jézus élete megtestesülése első pillanatától fogva másokért való élet volt. Állandó odaadás az Atyának és az embereknek. Nyilvános üldöztetése idején tanította, názáreti éveiben pedig példájával be