A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
507 Az áteredő „bűn” csak átvitt értelemben bűn. Hiszen bűnről (felelősségről) csak ott beszélhetünk, ahol tudatosság és szabadság van. Márpedig az egynapos csecsemő, aki „eredeti bűnnel” jön a világra, nem lehet felelős az első emberek vétkéért és az előző nemzedékek bűneiért. Az „áteredő bűn vagy vétek” állapotot jelöl: az első emberek és az őket követő nemzedékek vétkei olyan helyzetet teremtettek a világban, hogy az a felébredő emberi tudatot kísérti a rosszra, Isten tervének keresztezésére. Magában az emberben is ott van a bűn „cinkosa”, a rosszra hajló természet. Az ősbűn tehát valamiképpen (hogy hogyan, ezt nem tudjuk kellőképpen megmagyarázni) az emberi természetre, sőt az emberen keresztül a teremtésre is kihatott. Ha az ember nem ura önmagának, nem tud uralkodni a természeten sem, illetve azt is rosszra fordítja, eltéríti eredeti rendeltetésétől. A történelem drámai harc a jó és rossz között. És a legnagyobb katasztrófákat az emberek idézik elő. Elég, ha a közelmúlt háborús rettenetéire gondolunk. Sőt ma is: gyűlölet, terrorizmus, erőszak, háborúskodás dúl a világban. Valamiképpen mindannyian felelősek vagyunk ezért, amennyiben a személyes bűnnek társadalmi kihatásai is vannak. Szent Pál a Római levél 5. fejezetében ír Ádám vétkéről, de úgy, hogy szembeállítja a bűn által okozott nyomorúságot (a halál is ezért lett tragikus) a Krisztus által hozott megváltás (kegyelem) nagy- szerűségével. Az isteni irgalom és kegyelem túláradó bőségét magasztalja. „De a kegyelemmel nem úgy áll a dolog, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis egynek a bűnbeesése miatt oly sokan meghaltak, Isten kegyelme s az egy embernek Jézus Krisztusnak kegyelmi ajándéka még bővebben kiárad sokakra.” (Róm 5,15) Isten különös kegyelme folytán egyedül a Boldogságos Szűz, a Megváltó édesanyja volt mentes az áteredő bűntől. A „kegyelemmel teljes”, a „szeplőtelen” Jézus érdemeire való tekintettel élvezte ezt a kiváltságot az emberek fiai között. A megígért Megváltó A rossz és a bűn elleni küzdelemben Isten nem hagyta magára az embert. Az áteredő bűn és az emberek bűneinek „hordaléka” miatt az Atya még nem szűnt meg szeretni gyermekeit. Már ősidőktől kezdve szövetséget kötött az emberiséggel (Noé), és kilátásba helyezte az Üdvözítőt, Szabadítót. Izraelben századokon át élt a Szabadító, a Messiás utáni vágy, amelyet főleg a nagy próféták tápláltak. Isten Jézus Krisztusban csodálatosan megújította a teremtést (lásd a liturgia szavait!). Örök terve az volt, hogy Krisztusban állítson helyre mindent
