A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-11-01 / 11. szám

490

ben, Isten járjon-keljen (vö. Tér 3,8), és egyedül ő uralkodjon bennünk Krisztusával együtt, aki bennünk üljön annak a lelki Hatalomnak a jobbján (vö. Mt 26, 64), akit mi is szeretnénk elnyerni; és üljön mindaddig, míg összes ellenségei, akik bennünk vannak, lábának zsámolyává (vö. Csel 2,35) nem lesznek, és vereséget nem szenved bennünk minden Fejedelemség, Hatalom és Erő (vö. lKor 15,24).

Mindez bizony bármelyikünkben valóra válhat, és utolsó ellenségként a Halál is pusztulásra juthat (vö. lKor 15,26); hogy bennünk is elmondhassa Krisztus: „Hol van, Halál, a te fullánkod? Hol van, Alvilág, a te győzelmed?” (lKor 15,55.) Mármost tehát a mi romlandó testünk öltözzön szentségbe és romolha- tatlanságba, halandó testünk a halál megszűntével öltözzön az Atya halhatatlanságába (vö. lKor 15,53), hogy mivel Isten uralkodik bennünk, máris az újjászületés és a feltámadás javaiban legyen részünk.

Decemberi - ADVENT 1. VASÁRNAPJA JÉZUS KRISZTUS KETTŐS ELJÖVETELE

(Jeruzsálemi Szt. Cirill katekézisei, 15, 1—3.)

Krisztus eljövetelét hirdetjük, nem csupán egyet, hanem egy másodikat is, amely az elsőnél sokkal tüneményesebb. Első eljövetele a türelem jegyében állt; a második Isten Királyságának fejékét fogja viselni.

Többnyire ugyanis minden kettős a mi Urunk Jézus Krisztusnál. Kettős a születése: először Istentől született minden világkorok előtt, másodszor a Szűztől a világkorok teljességében. Kettős a leszállása is: az egyik homályos, mint amikor eső hull a rétre (vö. Zsolt 71,6), a másik pedig feltűnést kelt - ez lesz az eljövendő leszállás.

Első eljövetelekor pólyákba takargatták a jászolban; a második alkalmával a világosságot köpenyként ölti magára (vö. Zsolt 103,2). Első eljövetelekor elviselte a keresztet, levette róla a gyalázatot; másodszorra angyalok seregétől körülvéve, megdicsőülten jön el.

Nem rekedünk meg tehát csak az első eljövetelénél, hanem a másodikat is várjuk. Az elsőnél azt mondtuk: „Áldott, aki jön az Ur nevében!” Ismét ugyanezt mondjuk majd a másodiknál is: az angyalokkal együtt elébe megyünk az Úrnak, és imádással kiáltjuk:,Áldott, aki jön az Úr nevében!”

Eljön majd Üdvözítőnk, nem azért, hogy újból ítéletet mondjanak a fejére, hanem hogy megidézze ítéletre azokat, aki bíróság elé állították. Előbb, amikor ítélkeztek felette, hallgatott; akkor majd azoknak az elvetemülteknek, akik kegyetlen kínzásoknak merészelték alávetni, amikor keresztre feszítették, így idézi majd emlékezetükbe tetteiket: Jlyeneket műveltél, és én hallgattam.” (Zsolt 49,21.)

Akkor az irgalom üdvrendjével jött, és az embereket szelíd rábeszéléssel oktatta; a másik időpontban viszont, akár tetszik, akár nem, királyi uralmának mindenképpen alá lesznek vetve.