A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
458 szekapcsoljuk a jóságot és a mindenhatóságot — amint ez a kettő Istenben egy —, akkor vigasztaló igazsággal állunk szemben: Isten, aki szerető és mindenható Atyám, nemcsak teremt, létet ad, hanem állandóan jelen van, óv, gondomat viseli, a rosszat is javamra fordítja. „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik” (Róm 8,28). Isten Szeretet (ÍJn 4,8.16): ez a legszentebb, legalapvetőbb neve. Istenem szeretete az első („előbb szeretett”, ÍJn 4,10), ingyenes, magyarázat nélküli, feltétlen, örök. „. . . MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTÖJÉBEN” Isten a teremtő A mindenhatóságnak egyik meghatározása az, hogy Isten teremtő. „Ég és föld”, vagyis minden az ő mindenható jóságának műve. Mindent a „semmiből” teremtett: vagyis nem volt szüksége semmi előfeltételre és „eszközre”, hogy teremtsen, létrehozzon. De nemcsak teremtett, hanem teremt állandóan. Minden tőle függ létében és működésében. Isten a teremtő ereje folytán kibontakozó, fejlődő világ- egyetem csúcsára helyezte az embert, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett, ahogy a Biblia elején olvassuk. Az ember Isten képmása: ez azt jelenti, hogy szellemi lény („halhatatlan lelke” van), értelemmel és szabadsággal rendelkezik, képes gondolkodni és szeretni; képes arra, hogy Isten „beszélgetőpartnere” legyen, képes arra, hogy Isten ingyenes ajándékát (az istengyermekség kegyelmét) befogadva részesedjék az ő életéből. Isten mindent az emberért teremtett, akit részesít teremtő erejében; és végső soron az embereket önmagához rendelte. Szent Ágoston szépen fejezi ki ezt a Vallomások elején: „Magadnak (magadhoz: ad Te) teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned.” Az ember feladata tehát az, hogy uralma alá vonja a teremtést, hogy humanizálja, emberiessé tegye azt, és — irányítva a most már öntudatra ébredt fejlődést — mindent visszavigyen az Atyához Krisztusban, Krisztus Lelke által. A „minden”-ben benne vannak a láthatatlan teremtmények (angyalok, gonosz szellemek) is: ők is az ember világához tartoznak, ők is az üdvösség drámájának „környezetét” alkotják. A Szentírás első oldalain képszerű leírást olvashatunk a hatnapos teremtéstörténetről. A szent író itt üdvösségünkre vonatkozó alapvető igazságokat akart közölni az akkori világkép, sőt a környező mitológiák elemeit is felhasználva. A költői nyelvezet jelentését kell kibogoznunk, és nem megrekedni a másodlagos elemeknél, illetve nem természettudományos felvilágosításokat keresni az elbeszélésben. A Biblia a következő fontosabb igazságokat közli:
