A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
438 zetesnők legyenek mindenütt a világ kovásza. Egyik lelkipásztori útján a Szentatya a missziós hivatások érdekében szólt ezekkel a megindító szavakkal: „Ne féljetek attól, hogy Krisztusnak adjátok magatokat, azzal, hogy életeteket neki szentelitek, és nagylelkűen a legmagasabb eszmény, a missziós eszmény szolgálatára bocsátjátok magatokat! Csodálatos vállalkozás, hatalmas dinamizmus vár rátok!" Isten kegyelmével a mi imánk segítse a Szentatya nagylelkű fölhívását, segítse a missziók szent ügyét. (Megjegyzés. A pápa által jóváhagyott jegyzék hivatalos kiadásában az októberi missziós szándék azonos azzal, amelyet januárban ismertettünk, a fenti missziós szándék pedig januárnál szerepel. Viszont az Imaapostolság római központjának kiadványai, amelyek a szándékismertetéseket tartalmazzák, a két szándékot megcserélték. Lehet, hogy tévedés történt, de az is lehet, hogy a módosítást szándékosan eszközölték.) N. E. ALAPIGAZSÁG A XX. SZÁZAD EMBERÉNEK (Szent Ignác lelkigyakorlatos-könyve nyomán) Isten az egész emberi nemet és benne minden egyes személyt életteljességre, igaz örömre és el nem múló boldogságra teremtett. De az ember ezt az Istentől kapott célját csak úgy éri el, ha Isten jóságát, szépségét, irgalmát, szeretétét, tökéletességét önmagában valósítva mindinkább visszatükrözi; ha Neki és minden teremtménynek — így saját magának is — megadja a kellő tiszteletet; ha szabadon, minden szolgalelkűség nélkül, konkrét, gyakorlati módon segíti Isten tervének kibontakozását.