A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

412

minek kellett igazából örülni Jézus szerint?

12. Mikor a farizeus és a vámos imádkozni ment a templomba, miért a vámos imája talált meghallgatásra?

Orbán Miklós

SIRÁLYOK A TÓ FELETT

Érdekes! Hajnalban! Itt a tó partján szokott készülni a vasárnapi szentbeszédére. Sajnálom, hogy sokszor olyan hangosan ugat belőlem a halál kutyája. Tudom, hogy mellőlem menekülnek a padszom- szédok. Szörcsög, sípol, búg, recseg a tüdőm. Egyszer a templom előtt egy jámbor asszony rám förmedt, hogy nem ricsajoznám tele a templomot minden vasárnap, ha nem bagóznék olyan sokat. De mi maradt nekem az életből? Ronda, szakállas a képem, fésűt meg minek!? Egyszer már az is eszembe jutott, hogy majd rám szól a pap az áldoztatás- nál, hogy csak a nyelvemre hajlandó tenni az ostyát, mert a kezem koszos. Ez igaz. Egészen koszos vagyok. De mit várhatnak a népek egy hatóságilag nyilvántartott elmebetegtől!

Hányadikba járt maga, amikor az esetemmel tele lettek az újságok? Érdekes, szóval hetedikbe. Amikor én ötödikes voltam. A fehér papok előkelő gimnáziumának az ötödik osztályába jártam. Én, a kúriai bíró fia. Apám íróasztala fölött ott díszelgett családunk duplán nemesi címere. Amíg alsóba jártam, sokszor nézegettem ezt a címert. Három medvefej, keresztben álló két kard, két csillag. Piros, kék mezőből sugárzó múlt. A címer fölött leeresztett rostéllyal a páncélsisak. Az úriszobában mindenütt üveges szekrényekben könyv és könyv. Az egész hatszobás lakásban, minden zugából, szögletéből a családi öntudat sugárzott. És ez az úri otthon mégis pokol volt. Egészen addig, amíg anyám egy napon összecsomagolta kettőnk ruháit, és elvitt magával abba a vityillóba, melyben a Sas-hegy oldalán egy barátnője szokott nyaralni.

Miért is mondom el mindezt? Miért ült ide mellém, és miért hallgat, mintha a papi köteles érdeklődésén túl valami emberi érzése is volna irányomban?

Félévig jól éreztem magam a sok paprikás krumpli ellenére a bokrokkal egészen benőtt telken. Mintha a Dzsungel könyvét éltem volna át. Amikor egy napon az iskolából hazatérve semmi meleg ételt nem találtam, elkezdtem kiabálni. Anyám csak feküdt a díványon,