A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
403 kus lexikon" írógárdáját. Amit mások előzőleg nem tudtak megtenni, ő megtette: négy hatalmas kötetben kiadta a Lexikont. Bár halálos betegségének, a fehérvérűségnek előjelei már kezdtek nála jelentkezni, még mindig nagy fába vágta fejszéjét: nyolckötetes katolikus egyháztörténetet szerkesztett Ijjas Antallal egyetemben. Halála előtt adta ki „Világhódító kereszténység” címen magasröptű gondolatainak tárházát. 1940 április végén történt temetésén Glattfelder, Csanádi püspök mondotta róla, hogy Bangha királyi lélek volt. Igen, ő arra született, hogy dirigáljon, vezessen, hódítson, felsegítsen, győzzön. Gondolatain, érvein nem érzett, hogy azok könyvszagúak lennének, ösz- szeollózottak, kölcsönkértek. Hitéről, igazáról, egyházáról teljesen meg volt győződve. Az ellenfél gyengéit, legyen az akár „liberális zsidóság", akár „magyarkodó protestantizmus", eleve meglátta, kipécéz- te, kifigurázta, hihetetlen könnyedséggel nevetségessé tette. Mindenki lelkét felemelte, és azzal a hittel töltötte meg, hogy mi csak győzhetünk. Nem lamentált, mint annyi más páter. Nagy távlatai arra voltak jók, hogy a múltban is, a jövőben is a fölemelőt, a magasztosai, az istenit lássa meg. Hősiesen küzdött a gyilkos kór, a fehérvérűség ellen. Dunakesziben építtetet* egy kis villát. Ide ki-kiszaladt egy éjszakai pihenőre. Bn voltam ilyenkor a házigazdája (egyetemi hallgatónak szánva, itt készültem jövendő életemre). Szegény P. Bangha szétnézett az esti szürkületben, aztán zsupsz, bele a kerti betonmedence vizébe. A helybeli községházi urak tudván, hogy kicsoda a falu vendége, meghívták egy kis uzsonnára. Nem szívesen ment el mondván, hogy nem azért jöttünk ide, hogy társadalmi életet éljünk. Mégiscsak elment. A jegyző felköszöntötte. A páter azonnal válaszolt, frappánsan, ügyesen. Megdicsérte, amit megdicsérhetett, de mindjárt a teendőkre is rámutatott, lelkesített. Feltételezte a jószándékot, a segíteni akarást. Később, amikor a kór már előrehaladt, Szegedre jött a páter. Éppen az én szobámba szállásolták el (rendes, tiszta szobám volt...). Asztalomon otthagytam egyetemi könyveimet... P. Bangha mindjárt megjegyezte, hogy azok a latin klasszikusok nem is olyan könnyű csemegék. A szegedi villában igyekezett az atya elszórakozni. Tréfás német versi kékre, nótákra tanított minket, surbankókat. Tréfás kártyajátékokat mutatott be. (A kártvaiáték különben tiltva volt. habár a páter erre is megjegyezte, hogy ha kövekkel szabad játszani — dominózni —, akkor ő nem látja be, hogy kártyákkal miért ne lehetne...) Ette szegényke a füveket, salátákat. Még valami csodadoktorhoz is elment. Mit se használt...
