A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
372 neki, hogy mennyire utálom ezt a frizuráját, de sose tudtam elkezdeni.” „Lassan tízéves házasok vagyunk, és most derült ki, hogy neki is hiányzott a közös családi ima, én meg nem akartam zavarni vele.” Es így tovább. — Talán mondanunk sem kell, hogy az ilyen beszélgetések milyen jó közösségformáló és barátságépítő alkalmak. Hiszen őszinte, emberi arcukkal mutatkoznak egymásnak a jelenlévők, és segítségére is vannak egymásnak megoldásaikkal, megosztott gondolataikkal. Mert nem vitát rendeznek, nem akarják meggyőzni egymást valamiféle elképzelt abszolút igazságról, hanem kereső emberként mutatkoznak be egymás előtt. Hadd idézzük találkozóik egyik mottóját: „Többet ér az első lépés, amit egy kapcsolat megjavításáért teszünk, mint ha csak becsületesek és nyitottak lennénk!” * * * — Szóljunk a házastársi szavak legviharosabb jár ól, a veszekedésről is pár szót. Julius Morei, az innsbrucki egyetem szociológiaprofesszora egy ún. ,,puskapor-elméletbe” foglalta össze jótanácsait: „. . . az embernek állandóan döntenie kell minden kisebb és nagyobb esetben: alkalmazkodik-e, vagy ellenáll. Erre nekem az a teóriám, hogy az embernek van egy bizonyos mennyiségű puskapora, amit ellőhet. Ez a puskapor keletkezik nagyon sok összetevőből: menynyire vagyok hasznos abban a csoportban vagy társadalomban, mi a tekintélyem, milyen lehetőségeim vannak, milyen képességeim vannak, mikért vagyok felelős, és így tovább. A szociológia törvénye az, hogy mindig, ha ellenállok, ellövök valamennyi puskaport, mert az ellenállás a társadalom részéről szankciókkal jár. Tehát nekem fáradságba kerül, nekem „kerül valamibe”. Vagyis fogy a puskaporom. A teória csak azt mondja ki, hogy minden embernek, bármilyen szituációban is van, határolt mennyiségű a puskapora, az egyiknek kevesebb, a másiknak több, növelhető, ... és minden ellenállásra viszont csökken ez a puskapor. Aki minden puskaporát ellőtte bagatell ügyekben, mert ellenáll arra nézve, hogy nyakkendő vagy nem nyakkendő. . . annak aztán nincs puskapora olyan esetre, amikor tényleg be kellene dobnia magát, mert egy emberi egzisztenciáról van szó, egy lényeges elvnek a diadalra juttatásáról van szó ellenállással szemben, stb. . . . az alkalmazkodás nem gyávaság, az alkalmazkodás nem más, mint tőke gyűjtése olyan esetekre, ahol ezt a tőkét érdemes fogyasztani. .. Lehetetlen recepteket kidolgozni arra, hogy milyen körülmények között mennyi puskapor az, ami mondjuk jogos, vagy értelmes . . .” — Egy másik, nagyon hasznos tanácsot hallgassatok meg a nemrég elhúnyt erdélyi költőnőtől, Hervay Gizellától, aki így írta le
