A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

367

ménytelenség. Nem, ez banális, remény lesz, de negatív előjellel. A fekete helyett más színt veszek írói palettámról. Ez meg irtó szentimentális. Mintha kislány ülne a zongoránál. Hogyan? Andreát nem hagyhatom ki! Nagyszerű! Két egymás ellen tusakodó világnak kell soraimban megszólalnia. De úgy, hogy Andrea sírni kezdjen, a jezsuitákat meg üsse meg a guta. Elég, ha csak meglegyinti, mondjuk két hétre, hogy egyik se hívjon föl felelni.

(rom már, írom az ihlet feltartóztathatatlan rohamában, írom századunk legszebb szerelmes versét! Végre, hogy meg mertem fogalmazni, miről is van szó! Címe: Szétkuszált vágyak

Galamb a kezed fehér és pihegő hangodban széllel suttognak a fák kamaszból hörgő vadkan vagyok botor vágyként csörtetek egyre kozmoszok sarjú erdejében vörös remények zöld ködök nappal is koslató valóm a végtelenből kihasított fény tér és idő ez vagyok a reménytelen tét roskadó otthona.

Ugye, jó! A jövő héten peckesen mehetek a gimnázium folyosóján. Versem biztosan megjelenik diáklapunk második oldalán, a költészet dísz rovatában. Elmondhatom majd, amint Odisszeusz mondta a fajákok országában: „Én vagyok, akinek híre, szerényen szólva, a hetedik egeket verdesi!''

TUDUNK-E MAGYARUL?

Két versbe szedett választ kaptunk erre a kérdésre, melyet a májusi szám 223. lapján tettünk fel.

Az egyik válasz az Egyesült Államokból jött. „Sajnos, nem tökéletesen tudok magyarul, mert csak 500 pontot sikerült elérnem hat -tyán végű szóval.”

Ez a hadastyán már igazi aggastyán, egy ordas toportyán oldalog a balján.

Pipája borostyán, szattyán a csizmája;

Gyertyán-fát lát, s leül pihenni alája.

Kiegészítésképpen megjegyezzük, hogy ezen a haton kívül még egy hetedik -tyán végű közfőnévről tudunk: duttyán (lacikonyha, vásári sátor Szeged környékén). Az egymillió pont valószínűleg elérhetetlen.