A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

346

tői, a szenvedéstől, azoktól, akik őt arcul csapják, akik leköpdösik, akik megölik. így adja életét váltságul a többiekért. Erre küldi az Úr Jézus tanítványait, apostolait. Erre hívja az Ö híveit is. A Jakab-levél figyelmeztetése talán ide vonatkozik.

Persze az első értelmezése az, hogy akinek hite van, azt a jócselekedetekben, az irgalmas adakozásban, felebarátja fölemelésében, megszánásában, segítésében kell megbizonyítania. Igaz: ha a felebarátban Krisztust látjuk, akkor amit egynek a legkisebbek közül tettünk, azt Őneki tettük. Talán nem erőszakoljuk az értelmezést, amikor azt mondjuk, hogy a hitnek a nagy próbája viszont az, amikor a szenvedésben is megismeijük a minket meglátogató Krisztust. S ott bizonyítjuk meg, mekkora a mi hitünk.

Az Emberfia, a megváltó Krisztus teljes elfogadása: ez mindig a mi nagy problémánk. Elfogadása valóságban és igazán. Mikor megjelenik előttünk az Ö keresztjével, és arra hív: „Jöjj, kövess engemet! Hisz megmondottam:

Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen engem.” Vagy mikor elébünk áll a felebarátban, és azt kérdezi: „Benne is meg tudsz engem látni? Vele is hajlandó vagy énnekem jót tenni? Engem valóban Isten Fiának, az Isten küldöttének, a megváltónak, a Messiásnak tartasz? Bebizonyíthatod azzal, hogy az én nagy parancsomat, a szeretet nagy parancsát mindennapi gyakorlatoddá teszed, és szolgálsz engem felebarátodban. Másként a te hited halott lesz. Ha neked nem kell a szenvedő Krisztus, nem kell a felebarátban álruhában járó Krisztus, „műrostos” a te hited, gyenge a te Krisztus-követésed!”

KERTÉSZEK ÉS VIRÁGOK...

Egyszer egy kertész egy nagyon különleges virágot nevelt a gondjaira bízott kertben. Nagy szeretettel és figyelemmel öntözgette, trágyázta, óvta a bogaraktól . . . Egyik napon azonban hiába kereste a virágot: valaki levágta és elvitte! Felháborodva és nagy-nagy fájdalommal ment a kert tulajdonosához panaszkodni a tolvajlás miatt. A tulajdonos azonban azt mondta neki: „De hiszen én vágtam le a virágot — a saját kertemben!”

Nem ritka, hogy valaki balesetek, betegségek miatt elveszíti azt, akit nagyon szeret. Az igazán hivő ember fájdalmában is megvallja, hogy mindannyiunk életének valódi ura Isten. A halál is a remény forrása: a teremtő Isten, minden élet forrása öleli magához pusztuló életünket.