A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

2 a világirodalom hány Istenről írt művet tart számon. Azonban egy püspök nem ültethet a gyóntatószékbe egy számítógépet. Oda hívő ember kell, aki Isten megbízásából meghallgat és megbocsát. Az embert és a számítógépet nem szabad összetéveszteni. Erre egyre inkább rájövünk: Isten szeretetét nem lehet a számítógép digi­tális mutatóján leolvasni. Csak akkor tudjuk ezt igazán megsejteni, ha egy nagy és szerető szívű emberrel találkozunk. Pontosan erről kell beszélnünk, amikor a hivatások problémája foglalkoztat bennünket: azokat a bátor leányokat és fiúkat keressük, akik mint Isten jóságá­nak és emberszeretetének tanúi testvéreik elé mernek állni. Azokról az emberekről van itt szó, akik azt az életformát választják, amely­ben egy nő vagy egy férfi Isten irgalmának közvetítőjévé válik. Olyan emberekre gondolok, akik nemcsak az irodalomhoz, szociológiához vagy betegápoláshoz értenek, hanem Krisztus követéséről, az élő hit­ről és az imádságos lelkűiéiről is tanúságot tesznek. Először azt kell kérni Istentől, hogy hivő és imádkozó munka­társakat küldjön szőlőjébe. Ha valahol, akkor itt érvényes az evangé­lium szava: ,,Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Mi emberek nem gyárthatunk papokat, nővéreket vagy más­fajta kategóriába tartozó személyeket, akiket csak úgy hevenyészett formában az Úr szőlőjébe, Krisztus követésére beállítunk. A papokat és a szerzeteseket Istentől kapjuk ajándékba. Természetesen jogunk­ban áll, hogy imádkozzunk és esedezzünk értük. Néha az a benyomá­sunk, hogy közösségeinket nem is érdekli a hivatások sorsa. Talán hi­ányzik a kitartó, bensőséges, hősies és leleményes ima, amelyben Is­ten jóságát ostromoljuk, hogy küldjön nekünk kollégákat, akik meg­osztják velünk a munkát. Nyugodtan megkérdezhetjük magunktól: milyen a mi környe­zetünkben a hangulat? Olyan-e, hogy a hivatás csírája kibontakozhat benne? Csak borotvaéles vitákból élünk, vagy ismerjük és gyakorol­juk a lelki élet elmélyülését is? Találunk-e sorainkban alázatosságot, a szent dolgok iránti tiszteletet és keresztény szívélyességet? Képesek vagyunk-e a szekszuális életről „más” véleményt is képviselni, vagy elfogadjuk a divatos felfogást? Elfogadjuk-e azt az Egyházat, amely­nek tagjai vagyunk? Isten meghívja az embereket, hogy kövessék őt. Az emberi kö­zösség azonban nem állhat tétlenül és elszigetelten, amikor a papi és szerzetesi hivatásról van szó. Fel kell ismerni a hivatások csíráját! Mint minden életet, a hivatásokat is ápolni, dédelgetni és fejleszteni kell. A fiatalok, akik a papi vagy a szerzetesi életet választják, nem egy lég-

Next

/
Thumbnails
Contents