A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
302 fogástalan igazságot mennyire ajánlatos a teológiában nem járatos katolikus, továbbá a másvallású emberek előtt emlegetni. Hiszen ők könnyen bálványimádásra gondolnak. Ezért is szoktunk Jézus szíve tiszteletéről beszélni, nem pedig imádásáról. A Bibliában a szív a személyiségnek azt a központját jelenti, amelyben vallási életünk gyökerezik, amely a kegyelmi hatásokat befogja, és ezeknek megfelelően irányítja gondolatainkat, érzelmeinket és elhatározásainkat (Mk 7,21 sk; Róm 8,27; 10,10; 1 Kor 14,25; 1 Tesz 2,4; 2 Tesz 3,5; vö. ApCsel 7,51; Gál 4,6; Zsid 10,22). Az ó- szövetségi jövendölés (Jer 30,23—24) szerint Isten haragja akkor szűnik meg, amikor a Messiásban megvalósítja „szívének szándékait". A megváltás tehát egyfelől Isten emberszerető „szívének" elhatározása (vö. Tit 3,4), másfelől Jézus szívének, az Atyát engesztelő és irántunk szeretettől égő lelkületének műve (Jn 12,28—32). Nemcsak szimbóluma, hanem mintegy foglalata megváltásunknak és ezen túl Isten és az ő Fia végtelen emberszeretetének. Jézus szívének tisztelete a szent sebek tiszteletéből fejlődött ki. A katona a lándzsát a kereszten függő Jézus szívének irányította, hogy haláláról megbizonyosodjék (Jn 19,34). Krisztusnak a kereszten megnyitott szíve értünk vállalt halálát hirdeti, így lett revelációja Isten üdvözítő szeretetének és egyben felhívás a viszontszeretetre, bűnbánatra, engesztelésre és hálára. Az üdvözítő szeretet tetőpontja ugyanis Jézus önkéntes életáldozata volt. — Túláradó szeretetének egyéb megnyilvánulásai is vannak: az Egyház mint alapvető szentség és a kegyelmek közlése. Régi keresztény gondolat szerint az Egyház és a szentségek az átdöfött szívből születtek. Lehetséges, hogy ez a gondolat arra a kijelentésre megy vissza, amely Jn 7,37-ben olvasható, és amelynek legrégibb szövegváltozata szerint nem a hívőnek, hanem Jézusnak szívéből fakadnak az élő víz forrásai. Jézus szívének bibliailag megalapozott tisztelete sokáig magánájtatosság formájában szerepelt. A nyilvános tisztelet csak azután kezdődött, miután Alacoque Szent Margit magánkinyilatkoztatásai népmozgalmat váltottak ki (1673 után), az egyházi tanítóhivatal pedig — nem tévedhetetlen döntés formájában — jóváhagyta a tiszteletet, és ezzel kinyilvánította, hogy dogmatikailag helytálló. A tanítóhivatal hangsúlyozza, hogy Jézus szívét nem szabad az Igétől elszakítva, elkülönítve tisztelnünk, hiszen emberségén keresztül Isten nyilatkozik meg előttünk, és imádásunknak végső tárgya is Jézus isteni személye, az Ige: az átvert szív felemel a megtestesült Ige személyéhez. (Katolikus Dogmatika, Szent István Társulat, Budapest 1978. 333—335. oldalak) Az embert saját akarata teszi naggyá vagy kicsinnyé. (Schiller)
