A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
298 Önmagát. Ezzel megad mindent, amire szükségünk van, és mindenek- felett megadja az örök életet. Erősítsük egymás hitét, és életünkkel tegyünk bizonyságot arról, hogy hiszünk Jézusban; hisszük, hogy Isten a mi szerető Atyánk, aki a megpróbáltatások idején is mellettünk van irgalmas szeretetével. Augusztus 11. - ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP AZ ÉLŐ KENYÉR EREJE A szentmise olvasmányai: lKir 19,4-8: Az étel erejével eljutott az Ür hegyéhez. Ef 4,30-5,2: Távol legyen tőletek minden keserűség. Jn 6,41-51: Jézus az élet kenyere. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké él. Az Úr Isten csodálatos erőforrást adott nekünk, csodálatosabbat, mint Illésnek. Jézust adta nekünk, „aki a mennyből alászállott kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké él.” Mérhetetlen titok ez a kicsiny fehér Ostya, amelyből isteni erő árad. Aki magához veszi, az nemcsak VALAMIT, de VALAKIT: Megváltóját és Üdvözítőjét veszi magához. Isten számos csodával igazolta e jelenlétet. Talán a legnagyobb csoda az az erő és vigasztalás, amit azoknak ad, akik hittel és bizalommal fogadják szívükbe. Mint pap hányszor vittem az Urat betegekhez, haldoklókhoz; hányszor láttam az emberek szemében a könnyet, az arcokon az áhítatot, az örömet, amint az Urat a kenyér színében magukhoz vették! Évekkel ezelőtt találkoztam egy kanadai férfivel, aki vallásilag eléggé elfogult nevelésben részesült. Azt mondták neki, hogy aki katolikus, az vagy ostoba, vagy gonosz. Üj munkahelyén katolikusok közé került. Csodálattal kellett megállapítania, hogy társai becsületes, értelmes, szeretetre méltó emberek. Ez nagyon meglepte. Végére akart járni a dolognak. Elhatározta, hogy elmegy a katolikus székesegyházba. Odaérve felment a kórusra,és onnan nézte az embereket. Amint visszajöttek az áldoztatástól, olyan bensőséget és áhítatot látott az arcukon, hogy önkéntelenül az a gondolata támadt — ahogy elmondta nekem — : „ezeknek valamijük van, amit én nem ismerek”. Három évig minden vasárnap ott volt a 8 órás szentmisén. Figyelt, hallgatott és imádkozott. Végül is egy borús hétköznap délután újra bement a székesegyházba. Vonzotta a szentségház titka. „Szívből kértem az Urat — mondja —, adjon nekem valami jelt. És ahogy ott imádkoztam, egy kis időre szétoszlottak a felhők, és áttört a nyíláson a napsu
