A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-06-01 / 6. szám

259

szett neki hajlíthatatlan kiállásom; azt hangoztatta, hogy mindenki szabadon követheti lelkiismeretét. Az iskolából nem csaptak ki.

Ügy emlékszem, 1973-ban történt. Bécsben a nagyböjt elején lelkigyakorlatot adtam papoknak. Egyik délelőttön Mindszenty bíboros is eljött az elmélkedésre, és velünk ebédelt. Ebéd közben azzal fordult hozzám: nem helyes dolog, hogy most, a kántorböjt napjaiban a magyar lelkészek otthagyták állomáshelyeiket. Otthon kellene lenniök, és híveikkel a rózsafüzért imádkozni, ájtatosságot tartani papi hivatásokért, ahogy ő azt zalaegerszegi plébános korában csinálta. Próbáltam előhozakodni egyéb szempontokkal: kántorböjtök az új liturgiában nem léteznek; az emigrációs szétszóratásban a pap a vasárnapi misén kívül nemigen tudja összehozni a híveket; ha előre tudatja velük, hogy hétközben bizonyos napokra elutazik, nem rövidíti meg őket. — A beszélgetés fonala megszakadt.

* * *

„Nyugodtan nézem a mesterségesen felkorbácsolt hullámokat. Azon a helyen, ahol nem pártok, de az Apostoli Szentszék kegyéből és bizalmából őrt állok, a tajtékzó hullámok nem szokatlanok. A történelem változatos. Két elődöm harctéren esett el. Kettőt összes javaitól konfiská/ással megfosztottak. Vitéz Jánost fogságba vetették. Martinuzzi a hatalmasoktól felfogadott orgyilkosok kezétől esett el. Pázmányt, a legnagyobbat száműzték. Károly Ambrus a betegek látogatása közepette a pusztító ragály áldozata lett.

Elődeim közül senki sem állott ennyire eszközök híjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul tovább hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a hetvennyolc elődöm körül, mint körülöttem.'' (A nemzethez intézett szózat,

1948. november 16.)

„Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallanivalóm, és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye, s azt eleve semmisnek nyilvánítom." (Közvetlenül az elfogatás előtt papírra vetett sorok, 1948. december 26-án.)

„Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet a szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharc. Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért; honvédségünk, munkásságunk, földmíves népünk példát mutatott az együttes hazaszeretetre." (Sajtónyilatkozat, 1956. november 1.)

N. F.