A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-06-01 / 6. szám

254

A mi egyetemes keresztény kiválasztottságunkról és meghívásunkról beszél Szent Pál az efezusi levél elején. Mire választott minket Krisztus Jézus? Országának tagjává, királyságának részesévé. Az ő küldetésének, az ő megváltó, üdvözítő akaratának boldog birtokosává. S mert az evangélium és a lecke ennyire ismerős, az ószövetségi olvasmányra térjünk ki mai elmélkedésünkben kicsit bővebben.

Ámosz prófétát a „kis” próféták között emlegetik. Igen nagy próféta volt. Nemcsak hogy elég hosszú a könyve a „kis” próféták rövid írásaihoz képest, de egész szerepe is egyedülvaló, érdekes egyéniséggé teszi. Egyszerű pásztorember volt, amikor az Úr küldötte. Nem tartozott egyik „nagy" prófétához sem. Nem prófétaiskolában tanulta a prófétálás mesterségét, kifejezéseit. Ahogy az Ur „az ajkára adta az üzenetet” — darabosan, keményen —, úgy szálltak a feddő és a fenyegető igék ennek a kemény prófétának az ajkáról.

Modern szociológusok, a világ szociális helyzetén kesergő vagy lázadó emberek haszonnal olvashatják és idézhetik némelyik fejezetét. Megrázó azoknak az ereje. Ahogy a hatalmasokat, a gazdagokat, a dúslakodókat korholja — mikor a nép szegénységben van —, ma is könnyen felhasználható, ha a harmadik világ szegénységéről, elesett voltáról beszélünk.

De ő próféta, és nem szociális apostol elsősorban. Főleg nem politikus.Ugyanakkor amit mond — mert Isten mindigaz embernek beszél emberi hírnökökön, prófétákon át, azért annak van szociális vetülete, van politikai jelentősége. A számonkérő, az igazságos Isten nevében olvassa népe fejére s a környező népek, városállamok fejére bűneiket, hibáikat. Azok közt is leginkább a szegény elnyomását, az özvegy, árva kihasználását. Azt, hogy gazdagságukkal dicsekednek, hogy dúslakodnak és nem könyörületesek. Eladják az igazat ezüstért, a szegényt meg egy pár saruért. A szegények fején taposnak, s a gyón-