A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
245 Mindenki tudja, hogy nagyon változatos a feljövő új és a régi nagy népeknek a története, s más és más ponton lesz ott a kereszténységnek nagy szerepe, ha tényleg az inkulturációt, a kereszténység átformáló, átalakító erejét ki akarja bontani. Latin-Amerika államaiban mostan a szegények, az elnyomottak fölkarolása, a felszabadítás teológiája, a felszabadításra irányuló komoly törekvés az, ahogy az evangélium élethűen szól a népekhez. A nagy keleti népek filozófusai, teológusai, hívői és a régi vallások vezetői próbálják azt a kapcsolatot megkeresni, amellyel gazdagodik, kiteljesül az ősi kultúra. Afrikát sokszor mint a jövő kontinensét emlegetik. Való igaz, hogy a népességrobbanás és az új, független államok megalakulása ott a legfeltűnőbb. De sok jel arra mutat, hogy a kereszténység jövő arculatán újra ott lesz az afrikai jegy, mint ahogy az első századok életében Egyiptom és Észak-Afrika Ciprián, Ágoston, Atanáz és mások révén kovász volt a régi Egyház javára. Afrika kulturális sokszínűsége, zenéje és táncművészete és a nagyon szépen fejlődő keresztény közösségek találkozni fognak, sőt máris találkoztak! Keresik s meg fogják találni azokat a kultikus formákat, amelyekben a jórészt közelkeleti nyelvén és szokásaival megjelenő kereszténység eleven része, serkentője, formálója lesz Afrika életének. Az utóbbi években a püspöki konferenciák újra és újra foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, és máris életrevaló kezdeményezéseket indítottak el vagy fogadtak el. Óvatosan, okosan,óvakodva a túlkapásoktól — de annyi évszázad tapasztalata alapján most már komolyan mérlegelve egy-egy döntés előtt, hogy ,,ki ne öntsék a fürdővízzel a gyermeket is . . ." Közel-Keletről indult el világhódító, emberformáló és kultúrát alakító útjára a Jóhír, melyet az emberré lett Ige az emberek számára hozott. Tehát embereknek való, érthető formában. Ahogy a kereszténység bölcseleté és hittudománya felhasználta a görög világ tudományos eredményeit, formáit és kifejezéseit, és ahogy külső berendezkedésében a latin világ jogrendszerét és kormányzási módját, úgy kell megtalálnunk a régi nagy kultúrákkal és az új népek ősi kultúrájával az életszerű, építő kapcsolatot. Mindenekelőtt kultikus jelekben és a szertartások gazdagításában. A kongóiak luba miséjében és a mel- bourne-i Eucharisztikus Kongresszuson az őslakók oltárközeibe került törzsi liturgiájában a szépséget az is meglátta, aki nem értette egészen. A Szentszék értette és megengedte . . . Imádkozzunk, hogy értsük meg mindig jobban, mi is az igazi „inkulturáció." Haladjunk bátran a megtalált helyes úton!
