A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-05-01 / 5. szám

206 gyöngy úgy fejlődik, hogy a kagylóba került és zavart okozó homo­kot a kagyló mázzal veszi körül, és így a selejtet értékes gyönggyé formálja. Nap nap után sok öröm és bosszúság, siker és sikertelenség ér bennünket. Ajánljuk föl a nap minden imáját, örömét és szenvedését a MI Urunknak; az Ö szeretete majd tökéletessé és Istennek tetszővé teszi a mi tökéletlen szeretetünket, és átalakítja szívünket az Ö Szíve szerint. Pedro Arrupe A MISSZIONÁRIUSOK MAGUKAT IS FELAJÁNLJÁK A lelkekért végzett misztikus küzdelmünkben mindnyájan szüntelenül éreztük mi, Japán misszionáriusai, milyen kevesek va­gyunk a munkához magunkban. Egyedül Istenben bízhattunk. Ezért megkettőzött hittel ajánlottuk neki erőfeszítéseinket az isteni mag el­vetéséért és gyümölcsei aratásáért. Korábban már számtalanszor meg­tettük ezt egyenként. Azután elérkezett a nap, amikor elhatároztuk, hogy együtt tesszük ezt meg, mint közösség, hogy kemény és nehéz mindennapi munkánk, életünk megteremje minden lehetséges gyü­mölcsét. Nem érzelmek nélkül térdeltünk a Szent Szív szobra elé mind­nyájan, a terület spanyol misszionáriusai. Emlékezve különleges áldá­sainak ígéreteire és vágyakozására szeretetünk válaszáért, Krisztus jó­ságában való abszolút bizalommal öntöttük ki előtte vágyainkat, ké­réseinket. Fölajánlásunkban összekapcsolódott az elkötelezettség leg­mélyebb teológiája a személyes megajánlás legbensőbb érzelmeivel. Mindannyiunk nevében az egyik atya kimérten és nagyon ko­molyan olvasta föl a következő szöveget: A yamaguchi misszió fölajánlása Jézus Szent Szívének. itt vagyunk lábad elé borulva, Urunk, ugyanazon a helyen, ahol Xavéri Szent Ferenc meghasadó, de bizalommal telt szívvel hajtott előtted térdet. Azt kívánjuk, Urunk, hogy ez a bimbózó yamaguchi misszió mától kezdve egészen sajátos módon legyen a te Szíved missziója! Ezért ma neked ajánljuk szívünk legmélyéből.

Next

/
Thumbnails
Contents