A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-04-01 / 4. szám
185 Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából özvegy Kelemenné egyedül élt özvegyi házában. Szenvedélye volt a kézimunka. Horgolt, kötött, hímezett szüntelen. Lánya, aki férjnél volt már, naponként benézett édesanyjához: Nem kell-e valami? Hogy érzi magát? FELÜLT A Egy mpon Kelemen Kati lihegve verte fel a papot. Az ajtózörgetésből érezte a lőcsfalvi RAVATALON pap, hogy valami baj lehet a nyájában, ilyenkor jön az ilyen fajta aj tóver eget és. Harsány „tessék- jére” kinyílt az ajtó, és egy asszony személy csaknem beesett az ajtón. — No, mi a baj, Kati? — mert rögtön felismerte, hogy a személy nem más, mint Lovászné Kelemen Kató.- Jaj, főúr, anyámat hóttan tanáltam. Úgy hóit meg a nagy székében ülve, kezében a kötőtűvel. Nem mozdult, hiába ráztam. Főúr, anyám meghótt! Tessen hát gyónni! A pap hamar nekikészülődött. Rohantak Kelemenné háza felé. Tényleg úgy volt. A pap ellátta a holtat, ahogy illik. Imádkoztak Katival együtt, s megmagyarázta a menyecskének, mi ilyenkor a közvetlen tennivaló. * * * Kelemenné ott feküdt kiterítve szépen a ravatalon. Elő volt készítve a halottvirrasztóra. Gyülekezett a nép délután, hogy majd másnap délután eltemetik. Énekeltek, imádkozták a rózsafüzért, elég messzire elhallatszott az asszonyok éles hangján a refrén: „Ki érette a kereszten meghalt!” Egyszer csak az imádság megszakadt, egy darabig csend volt, aztán hátborzongató sikoltás hangzott, mert Kelemenné felült a ravatalon. Az asszonynép rohant ki a házból, ki merre tudott. Kati pedig lihegve verte megint a lőcsfalvi plébánia ajtaját: — Gyöjjön, főúr, hamar, mert anyám visszajött! — Visszajött, honnan?. . . Hiszen meghalt! — Visszajött „halottaiból.” Ott ül a ravatalon, oszt néz mereven maga elibe.
