A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-04-01 / 4. szám

182

létén sok kóborló leprással találkozott, és próbált megragadni minden lehetőséget, mellyel segítséget tudott nekik nyújtani. Első lépésként

egy kis csoport dhambadi lakossal szétosztották a Katolikus Segélyszolgálattól kapott élelmet, és megpróbáltak javítani a lakáskörülményeken. A különféle igényeket figyelembe véve a következő feladat közösségek alapítása volt a „Munkáért élelem” mozgalom keretében. Mindez 1964-ben történt.

Az első két év után Kavanagh atya új beosztást kapott. A szédítő feladatot, amely 20-40 km-re is kiteijedt (Dhanbad város központjától egészen egy kis településig, ami egy automatizált csillepálya alatt feküdt, melyen homokot szállítottak a bányák kimerült járataiba) Lawrence J. Hunt jezsuita atya vette át. Hunt atya számára, aki időközben egyre jobban megismerkedett az emberekkel s az önerejükből épített településekkel, a szükségletek egyre világosabbá váltak, s ennek megfelelően szaporodtak a feladatok is az emberek szolgálatára.

HOGYAN MŰKÖDIK?

Sok évvel ezelőtt közösségünk egyik tagja segített néhány betegnek a maguk építette településen egy nem hivatalos vízvezetéket bekötni a fő vízkészletbe. így képesek voltak vízhez jutni a .jogtalan” településen, mert hiszen ők, a „leprások”, nincsenek feljogosítva a letelepedésre és arra sem, hogy vizet kapjanak tartózkodási helyeiken. Ezen túlmenően különféle speciális cipőket javítanak, kötözőpólyákat készítenek, kosarat fonnak, és ezer és egy olyan dolog kerül ki a kezük alól, mely az állásaikból kitett és/vagy otthonukból kiűzött beteg emberek életében nélkülözhetetlen.

Ha mindent rendszerezni próbálunk, a helyzet a következőképpen áll, legalább is papíron:

A — Kórházi ellátás

1. A 130 ágyas Nirmalai Leprakórház a fő kórház, kb. 12 holdon fekszik 14 km-re Dhanbad városától.

Feladata a leprások modem kezelése és ellátása. Rendelkezik jól felszerelt laboratóriummal, röntgennel, fizikoterápiával és utóke