A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-04-01 / 4. szám

172

szottam le a nappaliban. Anyu hányszor csóválta a fejét, hogy nincs bennünk semmi tekintélytisztelet, apu hányszor dörrent rám, hogy azonnal fogjam be a pofám, mert szíjat hasít a hátamból. Emlékszel a sonkacsontra? Varnyú, az a hétpróbás gazember pléhpofával állt „Nagyfülesí' atya elé az órája alatt lerágott és a tízpercben az udvar porában meghempergetett sonkacsonttal, hogy felbecsülhetetlen régészeti lelet birtokában van. Történelemtanárunk régész is volt. Homlokát ráncolva nézte, mit tart Varnyú a kezében.

— Hol találta, édes fiam? — kérdezte furcsa, kissé sipoló hangján.

Varnyú fontoskodva halkra vette a hangját:

— Az udvaron . ..

Amikor mi, akik körben állva figyeltük a tudományos párbeszédet, röhögni kezdtünk, tanárunk csak megigazította a szemüvegét:

— Lelépni, édes fiam ...

Ennek az ezerszer ugratott tanárunknak nem egy órájáról úgy mentünk ki, mintha egyetemi professzor tüntetett volna ki bennünket nagyszerű előadásával. A történelem tudományos Einsteinje volt. Most jön a lényeg. Ennek a jezsuitának sokszor ministráltam, aztán gyónni is jártam hozzá. Az ő személyén keresztül sejtettem meg valamit magamban, ami aztán a noviciátusba behozott.

Mire vállalkozik, aki jezsuita akar lenni? Mi vár rá a szerzetescsaládban? Lesz-e ereje kitartani? Rá tudja-e tenni egész életét arra az életeszményre, amelyet a rend alkotmánya meghatároz? Erre keresem a választ én, a novicius,és erre várja a választ novíciusmersterünk személyén keresztül maga a jezsuita rend.

Tudom, hogy szerinted nem nekem találták ki a szerzeteséletet. Lassan, Kisanyám, lassan! Rólad sem tételezte föl a család, hogy az egész orvosit végigcsinálod!

Most arra a kérdésedre szeretnék megválaszolni, hogy egyhónapos kórházszolgálatomban mi volt a legmélyebb élményem. Mintha egy másik kérdés búj kát na soraid között: nem jött talán kedvem, hogy én is orvos legyek?

Múltkori levelemben említettem, hogy többet voltam a műtőben, mint a csecsemő belosztályon. Ha röviden is, de a műtősapácáról, Katalin nővérről is írtam. Nagyon kevésszavú teremtésként él szinte éjjel-nappal a sebészeti osztályon. Vagy a műszereket adogatja az operáló orvos kezébe — kocher. .. pean ... — vagy a műszereket rakja rendbe,és készíti elő a sterilizálásra szükséges darabokat. Henrietta nővértől, a „fityulás boszorkánytóT' tudtam meg, hogy