A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-04-01 / 4. szám
166 School for Prayer, Darton, Longman & Todd, 1970; Meditations on a Theme, A.R. Mowbray, 1972), de szinte minden megnyilatkozása az imáról szól. Ez végeredményben nem is meglepő. Hiszen a keresztény hit alapja, táplálója és kiteljesedése is az ima. A mennyország úgy is meghatározható, mint az az állapot, amikor tökéletesen tudunk imádkozni. Antal érsek nem elvont, akadémikus értekezéseket ad az imáról. Úgy beszél, mint akinek az élete az ima, mint aki az ima iskolájában tanulta meg, hogyan kell Istent szeretni. A keleti egyházak gazdag hagyományából is merít, amikor az imáról szól: „Csak a félelem, imádat és a legnagyobb tisztelet érzésével közelíthetünk ahhoz a kalandhoz, amelyet imának nevezünk. . . Mindannyian tudjuk, hogy mit jelent valakit szeretni teljes szívből; tudjuk, micsoda öröm és melegség járja át az így szerető ember szívét nemcsak akkor, amikor találkozik szeretettjével, hanem akkor is, ha csupán rágondol. Ilyen módon törekedjünk Istent is szeretni, és bármikor, amikor a nevét halljuk, töltődjünk el szívünkben-lelkünkben az Ő végtelen melegségével" (Living Prayer, pp. 12-13). Antal érsek hangsúlyozza, hogy élő imát kell felajánlanunk az élő Istennek. Sokkal jobb kevés szót használni koncentrált figyelemmel és áhítattal, mint sietve és hanyagul szavak sokaságát recitálni. A puszta szavak, mondja Antal érsek, önmagukban üresek, és éppen ezért meg kell tanulnunk úgy is imádkozni, hogy a lelkünk bensőségének csöndjét ne törjék meg a szavak. Ha ez sikerül, akkor bármilyen módon tudunk imádkozni. Ha szavainkat vagy gondolatainkat tesszük imánk központjává, hamarosan megúnjuk szavainkat és gondolatainkat, mert hacsak a csend mélységét nem hordják magukban, felületesek és untatok. Egy idős néni egyszer ezt mondta Antal atyának: „Atya, majdnem 14 éve állandóan imádkozom, és sohasem éreztem az Isten jelenlétét." Ö így válaszolt: „Válasszon ki naponta 15 percet, és szentelje a jó Istennek. Csendesítse ei magát, és üljön nyugodtan a szobájában, vegye elő kötőtűit, és kössön az Isten színe előtt. Megtiltom, hogy akár egy szót is szóljon, vagy imádkozzon. Csak kössön így, és élvezze a szobájának csendjét és békéjét." Nemsokára az idős néni újból találkozott Antal atyával, és ezeket mondotta: „Amikor nyugodtan ülök és kötök, szemtől szembe Vele, úgy érzem, mintha Isten jelenléte beburkolna." (School for Prayer, pp. 59-62; Living Prayer, p.119.) Antal érsek int arra, hogy ne csak a rosszat, hanem a jót is vegyük észre önmagunkban, de legjobban a jó Istenre és az Ö szereteté- re szegezzük szemünket:
