A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-02-01 / 2. szám

75

(Mt 5,20; 7,21; 13; 42; 22,1k stb. és a párhuzamos helyek). Ilyenkor rendszerint a titokzatos Emberfia kifejezést használja, amely Ezekiel (2,1—3) és Dániel könyvében (7. fej.) szerepel. Főleg Dániel apokaliptikus látomását idézik bizonyos utalások.

Amikor Jézus önmagára alkalmazza az Emberfia kifejezést, átalakítja annak jelentését. „Az Emberfia ura a szombatnak is”(Mt 12,8),

Az Emberfia az utolsó ítéleten (francia miniatűr 1412-ből) tehát isteni tekintélye van. Még erősebb ez a kijelentése: „Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására” (Mt 9,6). Es amikor felidézi az utolsó ítéletet, saját végső eljövetelét jelzi előre: „Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajkiáltásba tör ki a föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24,30). Jézus lesz a végső napon az ítélőbíró, az Isten jobbján (Zsolt 110,1). De ugyanakkor tompítja is az Emberfia dicsőséges alakjának fényét, amikor magára alkalmazza a Szenvedő Szolgáról szóló jövendölést: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. . .” A Főtanács előtt, amikor már halálba indul, ismét csak a dicsőséges Emberfia képét idézi fel: „Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható jobbján, és eljön az ég felhőin” (Mk 14,62; Mt 26,64; Lk 22,69). Jézust ezért az állításáért mint istenkáromlót ítélik el. A Dániel jövendölésére való utalás alkalmas volt arra, hogy általa Jézus — miután már elhárította a földies messiáshitet — kinyilvánítsa transzcendenciáját, isteni mivoltát. Földi élete során az Emberfia alkalmasabb volt küldetésének jellemzésére, mint a Messiás kifejezés, mivel ehhez a címhez túlságosan emberi távlatokat kapcsolt a zsidó reménység.

Jézus még számtalan módon kinyilvánította, hogy az Isten egyszülött Fia. Közvetve úgy, hogy kinyilatkoztatta Isten atyasdgát, gyér-