A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
560 A vatikáni nyilatkozat szövege nyitva hagyja a mesterséges táplálás megszakíthatóságának kérdését. Feltehetően ez a probléma nem szerepelt a válaszolandó kérdések között. A szöveg hangsúlyozza, hogy a beteggondozás általában alkalmazott (és feltehetően nem orvosi) eszközeit nem szabad visszavonni,ugyanakkor arra is ügyelni kell, hogy ne alkalmazzuk az orvosi szolgálat olyan eszközeit, amelyek csak a haldoklás folyamatát hosszabbítják meg egy nagyon is terhes és bizonytalan életmód biztosításával. A kérdés megoldásának egyik kulcsa tehát a mesterséges táplálás mibenlétének értelmezésében, a másik pedig annak a betegre gyakorolt hatásában rejlik. Feltehetően a táplálkozás nem tartozik az orvosi kezelés eszközei közé még akkor sem, ha orvosi eszközök segítségével történik, a vénákon vagy a gyomorba bevezetett csövön keresztül. A táplálkozás ugyanis az életfenntartás elengedhetetlen feltétele, és egyúttal a szociális kapcsolatok legelemibb kinyilvánítása is. Az újszülött, a beteg vagy az éhező táplálásának szimbolikus jelentősége sokkal mélyebb, mint a felajánlott élelem közvetlen hatása vagy az alkalmazott eszközök szerepe. Kifejezi az egymásra utaltság és az egymáshoz való tartozás kapcsolatait; az étel visszautasítása vagy visszatartása tehát alapvető társadalmi kapcsolatokat érint, azok szilárdságát veszélyezteti. Amint Daniel Callahan mondja, az ilyen gesztusnak gyökeresen visszataszító hatása van. A haldokló esetében ez a hatás még jobban előtérbekerül, mivel étel és víz hiányában a halál kikerülhetetlen valósággá válik. Ezenkívül az öntudatánál levő beteg esetében a szomjazás által okozott szenvedést is Figyelembe kell venni. Ugyanakkor a mesterséges táplálás módszereinek megvan a maga terhe is. A vénákon keresztül nem lehet elegendő táplálékot biztosítani, az eljárás hosszabb ideig tartó alkalmazása a vénák kikerülhetetlen elroncsolódásával jár, nagyobb vénák eléréséhez pedig sebészeVeseelégtelen beteg művesével (vesedialízis)
