A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
495 súg nem egyéb, mint a feltámadott Krisztus és végső fokon az őt életre támasztó Atya. Urunk Jézus, segíts abban, hogy téged lássunk és szolgáljunk testvéreinkben! Szabadíts ki a sötétségből, és vezess a helyes ösvényen! Életünk a te életedbe gyökerezzen! Atyánk, jöjjön a te királyságod! Vörös Jolán MEDITÁCIÓ Nálunk a parkban most minden fehér. A platánfák levelei közt tavasztól őszig folyt a küzdelem, hogy minden falevél a másiknál szebb, színesebb legyen. Egyszer csak fölsírt az őszi szél. Megborzongtak fönn a falombok: „Válásról beszél! A szél . . . Arról, hogy szakítani kell!" És földre hullt az aranyló határ. A Nap szőtte sok színes levélke arcra borulva — magát felejtve — már mind-mind csak a d o r á I . (Milyen alázatos a földet csókoló!) Majd hull reájuk halkan, míg mindent beszentel, a hó ... a hó ... a HÓ! (A vers szerzője szociális missziós nővér volt, novíciamesternő a II. világháború után Magyarországon. Ezt a verset 1977-ben írta — nem sokkal halála előtt — a püspök- szentlászlói öregotthonban.)
