A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
482 Az egyházi kisközösségek ma világszertejelen vannak. Talán legfejlettebb fokban Brazíliában. Ott az az érdekesség, hogy a csoportok több mint fele vidéki, agrár, rurál vidéken szerveződött. Egy jó 10%-a van a városperemen, az új külvárosokban, 15—20%-a a belvárosban. A Szentatya dél-amerikai látogatása és a pueblói konferencia mindenki számára tudatosította a kisközösségek jelenlétét, szerepét és problémáját is. Mert probléma, komoly probléma merült fel a kisközösségek életében. Könnyen elszigetelődnek, a maguk feje után menve könnyen szektás szelleműnek tűnnek fel, néhol azok is. Ök, akiknek kovászképpen be kellene állniok az egyházközségek és egyházmegyék munkájába, ott sokszor megoszlást jelentenek. Ezért nemcsak ők a felelősek. A helybeli papság, a hierarchia, az Egyház vezetősége is felelős, hiszen fölhívták a figyelmét mindenkinek arra, főleg a II. vatikáni zsinaton, hogy az Isten Országa mindenki ügye, hogy minden felnőtt keresztény munkatársa Krisztusnak. A papságot fokozatosan intették, figyelmeztették: állítsa be a laikusok tehetségét, munkakészségét, szorgalmát az Isten országának építésébe. Sokszor megijedtünk és féltünk tőlük. Azért elindultak a maguk útján, a maguk feje szerint, s azért lettek problémává, égető kérdéssé. Pedig milyen régen megmondotta mára Quadragesimoanno-ban XI. Pius pápa, hogy a munkásokat a munkásokból kinevelt vezetőkkel próbáljuk az evangéliumhoz visszavezetni! A laikussá lett modern világot a laikusok segítségével próbáljuk visszavezetni a helyes útra, és őket építő erőként állítsuk magunk mellé. Hogy a kisközösségek itt vannak, itt maradnak,és szerepük mindig nagyobb lesz, ez tény. Most azért imádkozzunk Istenhez, hogy valóban erősödjenek, gyarapodjanak és segítsenek. A kisközösségek problémáját a legfőbb egyházi vezetőség is látja. Nem eltörlésükkel, megszüntetésükkel, üldözésükkel próbálnak segíteni rajtuk, hanem a
