A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-10-01 / 10. szám

474

5. Hivatalos jellegükkel és alapvető egyházi funkciójukkal függ össze, hogy a hitvallások a maguk egészében a tévedhetetlen Egyház biztos meggyőződését, illetve a tévedhetetlen tanítóhivatal bizonyos és végérvényes, visszavonhatatlan tanítását tartalmazzák. Ezt az elvi megállapítást két konkrétabb kritériummal világíthatjuk meg: (1) biztos hitigazság az, amit az egész Egyházban használt hitvallások hitigazságnak vallanak, vagy amit egy-egy kijelentés forrásául szolgáló más dokumentum dogmaként hirdetett ki (pl. a Mária-dogmák VI. Pál hitvallásában); (2) nem tekintendő hitigazságnak az, amit valamely hitvallás csak mellékesen vagy bennfoglaltan (nem kifejezetten) állít, vagy amit tématikusan ugyan, de nyilvánvalóan nem dogmaként ad elő (pl. ugyancsak VI. Pál hitvallásában egyes fejtegetések az Eucha- risztiáváI kapcsolatban).

6. Néhány hitvallás egészen kimagasló történelmi fontosságra tett szert.

Valamennyi közül messze kiemelkedik a konstantinápolyi hitvallás, keleti és latin formájában; ez a valamennyi keresztényt és (a VI. századtól kezdve) az egész egyháztörténelmet átfogó egyetemes hitvallás. (L. A Szív 67,1981, 301-305.)

A nyugati Egyház sajátos formulái közül főleg az „apostoli hitvallást” és a trentói hitvallást kell kiemelnünk; liturgikus használata nagy tekintélyt biztosított a Quicumque kezdetű formulának is.

7. A hitvallás elmondása a keresztény életnek egyik legsajátságosabb és legkiemelkedőbb életmegnyilvánulása. Az egyént az egyházközösséggel és az üdvözítő Szentháromsággal egyesíti, a hivőcsoportot pedig egyházközösséggé és Krisztus egyetemes Egyházának élő sejtjévé teszi.

A hitvallás elmondásában egymást kiegészítő szempontok egyesülnek: Isten szavának objektív valósága és a hozzá csatlakozó szubjektív ráhagyatkozás, bizalom, hit, elkötelezés; Isten üdvözítő tervének és művének dicsérő megvallása és bekapcsolódás az üdvösség történelmi áradásába; az egyházi közmeggyőződés hivatalos kifejezése (in persona Ecclesiae) és az egyéni meggyőződés szavakba öntése; a hagyományos hit tanulékony átvétele és hithirdető továbbadása a világnak, a holnapnak.

Már idéztük (a 427. lapon) azt a hitvallást, amelyre a római egyház az első századoktól kezdve kiszolgáltatta a keresztséget. Befejezésül elevenítsük fel ennek az ősi hitvallásnak egyenes folytatását, kissé kibővített változatát; valahányszor keresztelőn veszünk részt, és amikor húsvét vigíliáján megújítjuk ke- resztségi fogadalmunkat, ez a hitvallás kovácsol össze bennünket Krisztus egyházává.