A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-01 / 9. szám

402

„istenhozzádot” mondjak neki. Olyan szomorúnak és mélységesen komolynak éreztem a pillanatot.

Emlékszem, hogy tanúskodnom kellett a boldoggá avatási perben Székesfehérvárott; de arra már nem emlékszem, hogy ott mit mondtam. Temetésén nem vettem részt. Sőt életrajzát is csak nemrég olvastam. Szenvedésének fájdalmas története csak most bontakozott ki előttem igazán.

Ettől függetlenül évtizedekre visszamenőleg sajátos lelki kapcsolat fűz hozzá.

Isteni üzenetet láttam abban, ahogy ő a szenvedést válalta. Mindenkor az volt a meggyőződésem, hogy Isten elfogadta életáldozatát. Valahogy úgy éreztem, hogy imáival segíti apostoli munkámat, amit valamiképpen ketten végzünk: ő imádkozik, én meg hirdetem az igét.

Amikor a szenvedés miértjéről és értelméről, a megváltásban való szerepéről beszélek, majd’ mindig az ő példájára hivatkozom, s szinte mottómmá vált mondása: „Az embereket tanítjuk szóval, megmentjük áldozattal.” Életének másik mondását is segített megértenem: „Ha Isten nagyon szeret, sokat fogok még érte szenvedni! ”

Volt novíciustársam, amikor megkérdeztem, hogy látja ő most Kaszap Istvánt ötven év távlatában, a következőképpen felelt: „Olyan volt ő, amilyenek mindnyájan voltunk.” Ő semmi különöset nem lát benne. Nekem más az érzésem. Igen, lelkesek, iparkodók voltunk valamennyien. Többen is jelentkeztünk a kínai misszióba, hárman el is mentek, az egyiket már magához szólította az Úr. A nagylelkűség, az odaadás, a mindenre kész magatartás a novíciuslelkülethez tartozik. Kaszap István teljes mértékben ilyen volt.

És mégis - sokkal több. Neki át kellett mennie a szenvedés égető tüzén, és ő hősiesen állta azt, amire vállalkozott. Isten megajánlását teljes mértékben elfogadta, és áldozattá lett rövid idő alatt. Ahogy Kaszap István belenyugodott, sőt vállalta Isten akaratát, az valóban példás volt. Nemcsak odaadásról és nagylelkűségről tett tanúságot, de mélységes hitről és csodálatos lelkierőről is. Elfogadta a fájdalmat, hivatásának látszólagos meghiúsulását, s mi több, éppen ebben ismerte fel hivatását: Jézussal vállalni a szenvedést a lelkek megmentéséért. Megdi- csőül szenvedésében, mely a lelkek megmentésének hathatós eszköze lett.

így emlékezem meg Isten szolgájáról, Kaszap Istvánról ötven esztendő távlatából, és ezért szeretnék neki emléket állítani pár keresetlen szóban. ígéret is kötelez erre. Egy reménytelen helyzetben megfogadtam, hogy ha a jó Isten kegyelméből valóság lesz az akkor szinte reménytelennek látszó vállakózás, magam is hozzájárulok ahhoz, hogy személyét ismertté tegyem.

Kaszap Istvánról Endrődy László SJ. írt alapos életrajzot. A könyv abban az időben azzal a szándékkal íródott, hogy felhívja a figyelmet egy ifjúra, aki nagylelkűen Istennek szentelte életét, és egyben ismertesse a jezsuita no víciusok életét azzal a reménnyel, hogy hivatásokat ébreszt. Hogy hány hivatást ébresztett, nem tudom; az viszont világos, hogy a könyv nem várt hatást váltott ki.