A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-01 / 9. szám

az élet Krisztus.” Mt 20,1 —16: ,ß.ossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?"

Szorosan kapcsolódik a mai evangélium a múlt vasárnapi evangélium alaptanításához, szelleméhez. Az Isten gondolatai nem a mi gondolataink, eljárásmódja nem a mi eljárásmódunk. Pedig mi, ha Krisztusba öltöztünk, ha Krisztusban újjászülettünk, magunkévá kell tegyük az Isten gondolatait, Isten eljárásmódját, Isten szándékait.

* * *

A szőlőművesek példabeszéde mindennapos jelenség az emberek életében. Olyan könnyű kimondani a dogmatikában, a hittani tanításunkban — hiszen kétségbevonhatatlan igazság —, hogy a kegyelem, a meghívás, a hit, a megigazulás Isten ingyenes ajándéka, amiért eléggé hálát nem tudunk adni soha. A Deo gratias, az Istennek hálás lelkűiét azért alapvető keresztény magatartás. De nem emberi. Az emberi magatartás az, ami a példabeszédben szerepel. A házigazda mindenkit elküld a szőlőjébe dolgozni. Amikor éppen a piacon találja ő- ket. Amennyi munkás éppen kell neki. Mert talán az időváltozástól fél, vagy erősen érik a szőlő. Még délután is, még estefelé is kimegy újabb munkásokat keresni. A munkába küldés előtt meg is mondja, hogy mindenkinek megadja a kijáró napi díjat. Mindenki dolgozik annyi ideig, amennyi lehetőséget kapott, hogy éppen dolgozzon.

* * *

A baj majd a fizetségnél lesz. Akit korábban hívtak és többet dolgozott, ,,a nap hevét és terhét viselte”, azt hiszi, hogy majd többet kap. Megkapta azt, amire kialkudott, amit a gazda ígért neki reggel, mikor dolgozni küldötte. Folyton-folyvást a magunk érdemeit hány- torgatjuk fel, mint a tékozló fiú bátyja, aki mindig otthon volt. Mint az atya mondotta, „mindenem a tied volt”. Azon botránkozott meg, hogy most leölték a hízott borjút, mert megjött a tékozló testvér.

Mi is irigykedünk egymásra: miért kapott többet a másik? Aki tékozló utakon járt talán, íme, Isten visszafogadta. Talán kitűnő szerepet is adott neki Isten egyházában, a többiek javára. Talán nagyobbat is, mint a mienk. Kedves szentírástanárom emlegette kispap korunkban: „Mit gondolnának, kedves tisztelendő urak (éppen Szent Ágostonról beszélt), hogyan fogadnának ma egy megtérő kommunistát vagy egy megtérő szabadkőművest? Nem azt hánytorgatnák mindig, hogy mi volt? Ahelyett, hogy azt kérdeznék: Tapasztalatoddal, őszinte bánatoddal és talán nagy természetes adottságaiddal mit tudsz tenni most a többiek javára Isten egyházában? A szentek, az igazán

395