A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-09-01 / 9. szám
392 akkor világos, hogy ebben van a törvény beteljesítése, ebben van a tökéletesség teljessége. * * * Nem arról van szó, hogy szemet huny az, aki felelős a másikért. Élettárs, szülő, nevelő, jóbarát. Nem. Hisz a bűnöst, a tévedőt kell szeretnünk, s a hibáját, gyarlóságát kell gyűlölnünk vagy elviselnünk, és neki segédkezet kell adni abban, hogy attól megszabaduljon. És mert a legtöbb ember vaksi vagy nagyon gyengén látó saját hibája, gyarlósága ügyében, még komoly bűnök, hibák esetén is, inteni és figyelmeztetni kell annak, aki azért felelős. Mert elsősorban megmenti saját lelkiismeretét: megtette a szeretet nagy parancsát vele szemben. Felhívta a figyelmét, milyen veszéllyel játszik, talán üdvösségét kockáztatja. De szerető figyelmeztetésének az is lehet az eredménye, hogy megmenti a testvért. Észbekap, magába száll, és megfordítja életének az útját. Talán olyan intésre, figyelmeztetésre, megjegyzésre, amelynek első hallatára minden idegszála fölborzolódik, és bosszús és keserű lesz miatta. Talán a gyűlölködő visszaütés szándékával. De talán belátja később: „Mintha igaza lenne. És talán a végén még jót akar nekem?” * * * Az evangéliumi szakasz szinte az egész eljárásmódot leírja. Azaz a bajból, a hibából ne csináljunk nagyot, nagyobbat, mint kellene. Nagydobra verve, a gyarlóságot kikiabálva. Először négyszemközt szóljunk a testvérnek szerető, segítőkész módon. Lehet, már arra észbe kap. Ha nem, keressük meg, ki az, aki a szívéhez tudna férni. Akit szeret, akit tisztel, akit becsül. Azzal együtt intsük és figyelmeztessük. A kicsi gyülekezetekben, zsinagógái keretekhez szokott első keresztény időkben könnyű volt a közösség előtt figyelmeztetni, inteni. S miután a testvéri figyelmeztetésre, a baráti szóra nem sikerült, akkor az egész közösség tanúságot tesz: „Igenis, ez a te hibád!” De az elítélő szó helyett könyörögnek és imádkoznak érte, hogy Isten szabadítsa meg ettől a hibájától. így megmentjük a lelkét. A tanítás világos. De tapintatért, bölcsességért nem tudunk eleget imádkozni. Mert oly könnyen megsértjük egymást, mikor a legjobbat akarjuk. A módot nem találjuk el. „Add meg, Istenünk, kegyelmedet, hogy mikor másnak a leikéhez hozzászólunk, az szeretetből történjék! A szeretetből való intés, figyelmeztetés, talán mégha sebző kés is volt, gyógyító kés legyen!”
