A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-07-01 / 7. szám
320 kát. Lassan mindenki előkerül. A bilizők és pelenkások népes csapata is elhelyezkedik gondozója ölében az asztalnál. Végre feltűnik az ajtóban Gabi néni, és finomságokkal teli tálcát helyez az asztalra. „Lek- nyá-kn-kn!” kiált fel az egyik gyermek, s erre a többiből is előtörnek a boldogság visszafojthatatlan hangjai. Teljes hangzavarban kezdünk az etetéshez. Ez sem túl egyszerű szertartás. A falatok ugyanis nem mindig találnak célba, s ha éppen lekváros kenyérről van szó, akkor ez azt jelenti, hogy néhány percen belül mindenki lekvárban úszik, tetőtől talpig. Kint közben már vidám napsugarak csillognak a hintán és a homokozó játékain, ezért mosdatás után irány a szabadba! Az udvar az átlagos képet mutatja. Ketten hintáznak, de egy „felnőtt” elég a hintáztatáshoz, hiszen annyi más helyre kell még a munkájuk. Én a homokozóban süttetek tortákat és építtetek homokvárakat, míg csak kilátszom a homokból. Odébb néhányan fogócskáz- nak, labdáznak, autóznak, a nagyobbak fociznak. Él az egész udvar. Nincs egyetlen mozgatható holmi, ami ne mozogna, nincs egyetlen fűszál, ami ne érezné a mezítlábas talpak simogatását. A frissen mosott pelenkák is katonás sorban száradnak a kötélen, tarkítva színes guminadrágokkal. Előkerül az Atya is, de most már ő is mezítláb és rövidnadrágban áll be a focizok vagy fogócskázók közé. Az áldott nap bőségesen ontja ránk sugarait, ezért nemsokára patakzik a víz a lelkesebbekről. Egyeseknek szűkös az udvar, ezért felügyelettel sétára indulnak a környező földeken. Erre ritkán jár autó, de amelyek járnak, azok már ismerik a gyemekeket, s ezért óvatosabban mennek, integetnek, néha egy-egy kedves szóval vagy gyümölccsel viszonozzák a gyerekek bizalmas közeledését. A kis kolomp ebédre hívja a társaságot. Megterített hosszú, fehér asztal, rajta tányérok végeláthatatlan sora. Ki csöndben, ki kevésbé nyugodtan várja az imát, majd evéshez látunk. Az első persze az, hogy a gyerekek meg legyenek etetve, azután kezdhet a felnőtt nép is az étkezéshez, közben azért állandóan figyelve a gyerekekre. Délután már elviselhetetlen a hőség. A szúnyogok is gutaütöt- ten repülnek a falnak. Mindenki egy pici árnyék után áhítozik, és tik- kadtan járkál az udvaron. De nemsokára megjelennek a kádak az udvaron, és az óriási gumicsöveken át megtelnek vízzel. A következő percben ismét eleven már az udvar. Kacajoktól, sikolyoktól és vízcsobogástól zengenek a tiszai fák. Mindenki fürdik vagy önszántából, vagy mások jóvoltából. Vacsoránál már mindenki száraz és szárazon ül. Egyesek még mindig kitörő lelkesedéssel fogadják a gőzölgő tálakat, de a többség-
