A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-07-01 / 7. szám

310 mény fejtörést okoznak. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Rahner írásainak egy része közvetlenül lelkipásztori vagy lelkiségi célokat szolgál, és ezek az átlagkeresztény számára is könnyebben hozzáférhetők. — De ha nem ismerjük is írásait, a mai világban a keresztény hit olyan légkörében élünk és ldegzünk, amelyre Karl Rahner nagy befolyást gyakorolt. Jelen számunkban egy olyan rövid ismertetéssel emlékezünk meg róla, amely 80. születésnapján hangzott el a Vatikáni Rádióban. Egy következő szá­munkban ugyancsak a Vatikáni Rádiótól beszélgetést veszünk át, amelyben a budapesti párbeszédről is röviden szó lesz. Szabó Ferenc KARL RAHNER 80 ÉVES Pontosan 80 évvel ezelőtt, 1904. március 5-én született a né­metországi Freiburgban Karl Rahner világhírű jezsuita teológus. Most hétfőn délután, születésnapján, ünnepi akadémiát rendeztek tisztele­tére Innsbruckban a régi egyetem dísztermében. Idézzük fel most röviden életének főbb állomásait. (Egyébként a teológust Magyarországon is elég jól ismerik: pl. a Szent István Tár­sulatnál tavaly megjelent Grundkurs des Glaubens magyar fordítását, A hit alapjai c. összefoglaló művét ő maga dedikálta Budapesten.) — Kari apja gimnáziumi tanár volt, édesanyja, Luise Trescher pedig egyszerű, buzgó katolikus asszony, aki 101. életévében 1976-ban halt meg. Hét gyermekük született; a Karinál négy évvel idősebb Hugo je­zsuita lett, a patrisztika és a Szent Ignác-i lelkiség kiváló szakembere volt. Nagy hatást gyakorolt Karira is, aki 18 éves korában követte bátyját a rendbe. Hugónak köszönheti, hogy rendi tanulmányai után, de később is, élénken érdeklődött az ignáci lelkiség, misztika iránt. Ezt Kari maga jegyzi meg egyik önéletrajzi írásában, hozzáfűzve: „Számunkra Ignác elsősorban a misztikus, olyan ember, aki titokza­tos és gyökeres egységben él az Istennel, akit misztikus közvetlenség­ben tapasztal meg, és tulajdonképpen ennek a találkozásnak a mély­ségéből, az abszolút Titok közelségéből alakítja életét.” Rahner élet­művének egyik kiváló ismerője eszmevilágának alapstruktúráját abból az eredeti, Szent Ignác lelkiségétől ihletett meglátásból igyekszik meg­érteni, hogy az ember Istenre rányíló titok, és hogy a kegyelemben megtapasztalja a „mindig nagyobb Isten” misztériumát. Ebben a meg­látásban nagy hatással volt Kari Rahnerre az ugyancsak jezsuita Erich Przywara. Valóban, Rahner egész teológiáját tömören így jellemez­hetjük: „reductio in mysterium”, mindent visszavezet az ember-isten kettős-egy titkára. Az ember, aki nyitott a Végtelenre, aki - Pascal

Next

/
Thumbnails
Contents