A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

279

rendi dísztálat, ne mondjuk neki azt, hogy milyen mafla, sohasem figyel oda, tönkretette az értékes holmit stb. Ha egy barátunkkal történt volna ezt, mindenképpen igyekeznénk meggyőzni őt: Ö, ez mással is megtörténik. Én is tettem már ilyesmit. Ne izgulj, nem olyan nagy érték az. . . Nem kellene még inkább ezt mondani gyermekeinknek?

Száz szónak is egy a vége: beszéljünk mindenkihez egy nyelven, a barátság és megértés nyelvén.

3. Megkérném valamire

Szeretném megkérni a szülőket, akik egyébként is jószándékú- ak és gyermekeiknek is jót akarnak, hogy vizsgáljanak felül néhány elvet:

— Tudatosítsák magukban, hogy gyermekeik nagyon érző szívű személyek.

— Gondoljanak arra, hogy gyermekeik viselkedése főképp attól függ, mi történik a családban, milyen légkör, milyen meghittség uralkodik otthon.

— Tartsák szem előtt az emberi kapcsolatok alapszabályait, és igyekezzenek ezeket alkalmazni gyermekeik nevelésében.

— Lássák gyermekeikben barátaikat.

Tetteiket úgy bírálják el, mint barátaikét.

Sőt, mondhatnám, vegyék észre bennük Jézust, aki így tanít: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Mt 25,40.)

— Ha a kemény szó már kiszaladt a szülő ajkán, helyesbítsen. Fejezze ki hitét abban, hogy gyermeke nem készakarva törte el pl. a tálat. Azt is közölheti vele, hogy nagyon szerette azt az edényt, ezért sajnálja. Esetleg magyarázza meg, hogyan lehetne a jövőben elkerülni az ilyen esetet.

A szülők gyakran csak ösztöneikre hagyatkoznak gyermekeikkel szemben. Helyzetüket nehezíti felelősségtudatuk: felelnek gyermekeikért, akikből embert kell nevelniök. Szeretnék tehát a legrövidebb idő alatt kihozni belőlük a legjobbat. Ezért kémé-