A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-05-01 / 5. szám

236

Carter bíboros ezzel zárja tanítását:

A felszentelt papságra vonatkozó katolikus hagyomány, annak szükségessége és annak csupán férfiakra való korlátozása nem nevetséges ügy és nem kulturális csökevény.

A vita, amely főképpen Észak-Amerikát foglalkoztatja, hosszan fog tartani és ádáz lesz. Egy dolog azonban teljesen világos: ezt a vitát nem lehet megoldani vagy lezárni szociológiai felmérések, politikai kivetítések vagy embertani szükségszerűségek alapján. Azt a hatalmat, mely egy embert képessé tesz arra, hogy Krisztus áldozatát Krisztus személyében ajánlja fel, egyedül Egyházának tekintélye szabályozhatja. Ezt a hatalmat a katolikus hagyomány határozottan a Péter utódával egységben levő apostolutódok kezébe teszi. (53. lap.) * 1 2 3 4 5

Kiegészítésképpen a szerkesztő szeretné áttekinthetően és részlet esen megvilágítani a nők pappá szentelésével kapcsolatos kérdést.

Carter bíboros szerint azok, akik női papokat követelnek, figyelmen kívül hagyják a következő katolikus elveket:

1. Magának Istennek a természete alapoz meg alapvető és feloldhatatlan, megdönthetetlen különbözéseket. Ilyen alapvető és egymásba nem oldható különbözések tükröződnek Isten teremtett világában és új teremtésében (vagyis az Egyházban).

2. A teremtésbe és a történelembe legmélyebben bevésődő minőségi különbözés a férfi és a nő között fennálló különbség.

3. Ez az alapkülönbség adja meg a jellegét a Krisztus és Egyháza között létesült hitvestársi szövetségnek. Ebben a szövetségben az Egyház Krisztus hitveseként egyesül Jézus Krisztussal, aki nem csupán Isten, hanem ember is. Ez az egyesülés azért jön létre, hogy életet adjon Isten megváltott népének, a szent közösségnek.

4. Az Egyház eucharisztikus istentisztelete - életének lényeges eleme - egységbe fogja a Fiú keresztáldozatának örökre szóló fenntartását azzal a hódolat-, hála- és dicséretáldozattal, amelyet a Szűzanya „legyen” szava szimbolizál (a bíboros előzőleg külön foglalkozott a Szűzanya központi szerepével a hitvesi szövetségben), és amely az Egyház-Hitves áldozata.

5. Amikor a pap bemutatja az eucharisztikus áldozatot, Krisztus személyében (in persona Christi) cselekszik. Krisztus megváltó halála jelenvalóvá válik egy olyan férfi tevékenysége által, aki arra van rendelve, hogy Krisztus tekintélyével álljon bele Krisztusnak az Egyházhoz való áldozati viszonyába. Krisztus úgy viszonylik Egyházához, mint a Fő a Testhez, mint Férj a Hitveséhez.

Aki úgy okoskodik, hogy nők lehetnek, sőt legyenek papok, az figyelmen kívül hagyja az Egyház szerkezetét. Ez magának Istennek egységét és különbözését egyaránt tükrözi. Az említett okoskodás nem vet számot a teremtésben gyö-