A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-05-01 / 5. szám
233 Az első fejezetben, melynek ,,A teremtés és a szentháromságos hit" a címe, a bíboros a teremtés jóságáról vallott zsidó-keresztény tanból indul ki, és azt a modern ember nyelvén fejti ki. A teremtés Istentől származik, ezért nem lehet más, csak jó és nagyon jó. A teremtés jóságán nyugszik a keresztény hit alapvető optimizmusa. Ezután azt mutatja meg a bíboros, hogy a Három—Egy Isten hite alapozza meg azt a keresztény felfogást, hogy a sokféleség, különféleség és változatosság is pozitív jó. Isten maga az Egység, de ugyanakkor milyenségében különböző és egymásra vissza nem vezethető Három Személy, akiben nincs ellentétesség. * * * A Krisztus papságáról és az eucharisztikus istentiszteletről szóló második és harmadik fejezetben Carter bíboros felvázolja az üdvösség történetét, és a „szövetség" fogalmával foglalkozik. A Szövetség olyan egyezség, amely először a szerető Isten és a „képére és hasonlatosságára" teremtett emberiség között jött létre; azután Isten és választott népe között; végül Jézus Krisztus által Isten és az Új Izrael, az Egyház között. A szövetségi viszony szabad: nem egy zsarnokian mindenható isteni akarat kényszeríti a teremtményekre; tartalma pedig nem önkényes. A törvénnyel kapcsolatos fogalmainkat is alaposan át kell alakítanunk, mielőtt alkalmazhatnánk rá. (21. lap.) Valójában az Ö- és Újtestamentum a szövetségről szólva a házas kapcsolat képeit használja, ezek pedig a kölcsönösség, a szabadság, a hűség és a szeretet fogalmainak jegyében állnak. Ebben az összefüggésben azonosítja a Szentírás a Krisztus és az Egyház kapcsolatát (vagyis Krisztus visszavonhatatlan önátadását az Egyháznak és az Egyházért) a férj és feleség egységével: két szabad és szerető ember „egy testté" lesz. Utalva Szent Ágoston „szent társulás" eszméjére (ez „Krisztusnak Egyházával kötött szövetségi, házassági kapcsolata") Carter bíboros kifejti a papságra és az eucharisztikus istentiszteletre vonatkozó gondolatait. Az Eucharisztia hozza létre a Krisztus és az Egyház „szent társulását": ebben „a nagy Főpap mutatja be Istennek áldozatul a gyülekezetei, vagyis a szentek közösségét'', azaz - a trentói zsinat és a II. vatikáni zsinat szavaival és állítása szerint -: „az Eucharisztia Krisztus áldozatának és az Egyház áldozatának objektív és történelmi egysége." (31. lap.) * * *
