A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-05-01 / 5. szám
201 Békési István VA9ÁRWAPI ÖOMDOLATOK Május 6 - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA HALÁLON TÚLI ÉLET A szentmise olvasmányai: ApCsel 2,14.22—28: A halál nem tartotta őt hatalmában. 1 Pét 1,17—21: Váltságotok ára az ártatlan Bárány vére volt. Lk 24,13-35: Az emmauszi tanítványok felismerték őt a kenyértörésben. Régebben, mikor még húsvét második napja is kötelező ünnep volt, szinte vártuk az emmauszi tanítványokról szóló vigasztaló történetnek a felolvasását s hozzá az elmélkedés, a szentbeszéd vigasztaló ügyét azoknak, akik szomorkodnak, reménytelenek vagy elcsügge- dettek, akik úgy érezték mindig, hogy az emmauszi tanítványok története róluk szól. Ők hagytak ott csapot-papot, ők unták meg, ők csalódtak, s hozzájuk közeledik álruhában az Űr, meghallgatja panaszukat, megleckézteti őket oktalanságuk miatt, föltárja előttük az írás értelmét; s mikor a szívünk, lelkünk fölmelegszik már, és tovább is szeretnénk társaságát élvezni, tanítását hallgatni, ő úgy tesz, mintha tovább menne. Szinte kényszerítjük, hogy maradjon még velünk egészen addig, míg a kenyértörésben föl nem ismerjük. Dogmatikai, hittani vonalon a felolvasott szakaszok tovább is a feltámadás igazságát próbálják elmélyíteni szívünkben, lelkűnkben. Hiszen arról beszélt Péter apostol a nagytanács előtt, hogy a halál Őt nem győzhette le, mert az ő fölkentjének az Isten életet ígért. Erről beszél az Úr az emmauszi tanítványoknak is ismeretlen vándor személyében, hogy így volt ez megírva. Hát nem olvasták eléggé, nem hallották elég sokszor a szenvedés férfiéról, hogy Ő életét adja a többiekért, de az Úr megdicsőíti? Azt, aki kitartott mellette szenvedésében és gyötrelmeiben is. Ezeket kellett a Krisztusnak szenvednie, s így bemenni az Ő dicsőségébe. Mert a szenvedő Krisztus és a feltámadt Krisztus azonossága azt jelenti, hogy Ő értünk élt, értünk halt és értünk támadt fel, amint Szent Pál szép szavai szerint mi is akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk. Az erkölcsi tanítás is ősrégi. Amikor akár az apostolok Jeruzsálemben, akár Pál a vándorútjain, a zsinagógában a feltámadt Jézusról beszélt, a megrendült közönség majdnem mindig azt kérdezte: És mit tegyünk mi, testvérek? Tartsatok bünbánatot — mondták az aposto