A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

19

és legáltalánosabban használt eucharisztikus szövegeket vették alapul. A katolikus Eucharisztia-rítus minden lényeges és sajátságos része megvan benne: a niceai krédó, a prefáció, az Eucharisztia szerzésének szavai, az epiklézis stb. Fő celebránsként Canterbury anglikán érseke, Robert Runde szerepelt; vele celebrált hat más lelkész, köztük két

nő: egy luteránus dán és egy református indonéziai. Az úrvacsorát 55 férfi és 55 nő osztotta ki, idősek és fiatalok, lelkészek és nem lelkészek. A szertartás eucharisztikus részében a katolikusok és az ortodoxok tevékenyen nem vettek részt (néhányan ugyan áldoztak); az igeliturgiában viszont szerepelt egy ortodox püspök és egy katolikus püspök. (Ez utóbbi, Paul Werner Scheele würzburgi püspök az evangéliumot olvasta fel.)

Bizonyára akadnak olvasóink között olyanok, akik meglepődve és tanácstalanul hallanak üyen dolgokról, és nem tudják, mit gondoljanak olyan eucharisztikus szertartásról, amely nem a mi szentmisénk. A II. vatikáni zsinat tanítása szolgáljon útmutatásul:, A tőlünk különvált /nyugati/ egyházi közösségeknek nincsen meg velünk a keresztségből folyó teljes egységük. Hitünk szerint nem őrizték meg sértetlenül - főleg az egyházirend szentségének híján — az Eucharisztia misztériumának teljes gazdagságát. Az úrvacsorában mégis Urunk haláláról és föltámadásáról elmélkednek; így megvallják, hogy az a Krisztussal való életadó közösséget jelenti, és várják az ő dicsőséges eljöttét.” (Unitatis redintegratio 22.) Az említett vancouveri és minden hasonló más anglikán vagy protestáns eucharisztia tehát az utolsó vacsora vonalában van, arra emlékezik, még ha lényeges fogyatékossággal is a katolikus vagy ortodox eucharisztiához képest.

Az említett sátorban naponta háromszor volt istentisztelet, melyben hűségesen tükröződött a Tanács felekezeti és kulturális sokfélesége. Augusztus 5-én, a hirosimai atombomba évfordulóján — a