A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-04-01 / 4. szám

179

teszi életünket. Követhetjük is őt ebben, amikor kinyílunk embertársaink gondja-baja iránt. Előre nyújtjuk békejobbunkat.

IX. A JÓ PÁSZTOR NYOMÁBAN

Olyan világban élünk, amikor a kiscsaládok és a társadalmi életritmus következtében az emberek elidegenednek egymástól. Vitamin- hiányunk ugyan nincs, de annál kínzóbb az emberi kapcsolatok sivársága. Sok öreg vagy beteg siránkozik azon: „Nincs, aki rám nyissa az ajtót!” Sok fiatal is aggódik: „Nekem nincs barátom!” A keresztény család külön hivatása és lehetősége, hogy orvosolja, sőt a jó neveléssel megelőzze ezt a „modern betegséget".

1. Jó szó árán

Valamikor nagy szükség volt arra, hogy egyeseket anyagilag segítsünk. Ezt a gondot magára vette a mai társadalom. Az elmagányosodás mégis növekszik. Innen a család feladata, hogy jó szóval és nagy szeretettel keressük fel rokonainkat és ismerőseinket. Azokat is, akikről csak tudunk, de magányosak, öregek vagy betegek. Éppen a mi utcánkban, vagy egykét közzel odébb laknak. Jézus napjainkban talán így fogalmazna: „Beteg voltam, és meg látogattatok; szobám magányában sínylődtem, és fölkerestetek" (Mt 25,36).

A rokonok és ismerősök látogatása nemcsak keresztény kötelesség, üdvöt hozó és nevelő cselekmény is. Jézus szavatolja: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek'' (Mt 25,40). Ugyanakkor ezzel neveljük gyermekinket is arra, hogy legyenek társas lények. Ne zárkózzanak el, hanem találják fel magukat az emberek között. Gyermekkorom egyik legszebb élménye, amikor vasárnap délutánonként látogattuk népes rokonságunkat.