A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-04-01 / 4. szám

159

lágtörténelemben. Ezért az apostoli figyelmeztetés, hogy akik újjáteremtődtek, átalakultak, megszentelődtek Jézussal, azoknak úgy is kell élniök. Nemcsak maguk javára, de a többiek javára is, és a világ kovászává kell lennie a keresztény hívőnek, a keresztény közösségnek.

Akár Magdolnával és a szent asszonyokkal keresem Öt sírjánál, imádságban és elmélkedve, talán könnyezve és sírva, mert a szívem fáj, ne nyugodjak, míg az Ö hangját meg nem hallom, mert szólítani fog. Talán elcsüggedten, reményt vesztve járom az élet útját; várjam meg, mikor áll mellém majd az ismeretlen emmauszi vándor: egy barát, egy pap, egy hallott vagy olvasott szó az evangéliumból, valami régi kedves emlék, és megérteti velem, hogy így kellett ennek lennie. Szenvedni kellett a Krisztusnak, s így bemenni az Ö dicsőségébe, és nekünk sem adatott az üdvösségre más utunk, mint az Ö útja.

Együtt énekelve az ünnepi szentmisén, a gyönyörű szertartásokon, talán a rádión, a tévén a szentmisét, pápai misét hallgatva vagy látva örvendezzenek az örvendező csoporttal, mint a tanítványok örvendeztek húsvét estéjén, mikor meglátták az Urat. Amikor Ö rájuk lehelt, rájuk lehelte Szent Lelkét. Nagyon kérjük a kegyelmet, minket és a világot töltsön el a húsvéti fény, a húsvéti remény, és kísérjen el az egész esztendőnkre az a tudat, a biztonságnak az a tudata, hogy tudom, kinek hittem, és én bizonyos vagyok. Nem homokra, nem mendemondára, nem hiedelmekre, nem üdére álmokra, de sziklára építettem az én életemet, mert a feltámadás igaz, a feltámadott Jézus él.

Április 29 - HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA TAMÁSKODÓ HÚSVÉTI HIT

A szentmise olvasmányai: ApCsel 2,42—47: Az ősegyház élete, a hívek közössége. 1 Pét 1,3-9: Újjászült minket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által. Jn 20,19-31: A „hitetlen” Tamás vallomása: „Én Uram és én Istenem!”

A régi keresztény emlékekről jut eszünkbe, nagyszombat éjszakáján kereszteltek. Az újjászületettek fehér ruhájában jártak ezen a héten (in albis). Fehér ruhában, és akit ezen a héten szólított magához az Úr, akinek élünk és halunk, azt mondták róla: decessit in albis. Akkor hívta magához az Úr, amikor még a keresztség fehér ruháját hordozta. Fehér lélekkel, tiszta szívvel állt az Úr előtt. Ezért volt sokszor az elsőáldozások napja a fehérvasárnap.