A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

140

megváltoztatását jelenti: helyteleníteni azt, amit eddig helyeseltünk, és mindennél többre becsülni azt, amit eddig kevésbe vettünk. A „bűnbánat gyümölcsei” a szív megújulásának megfelelő magatartásban és eljárásmódban állnak. Lukács evangéliuma, amely szintén hírt ad erről a prédikációról, magyarázóan hozzáteszi, miben áll a megtérő magatartásának a megváltozása: irgalmas szeretet a szegények iránt, és az igazságtalan és erőszakos hírvágy megtagadása (Lk 3,10—14). Ilyen teljes, belső és külső megtérés nélkül nincsen örök élet; „kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt” (Mt 3,10). A választott néphez való tartozás, az egyéni erkölcsi megtérés nélkül, nem menti meg a bűnöst (Mt 3,8-10; Lk 3,8—9).

Mikor az evangélisták az Úr Jézus igehirdetésének a kezdetéről tudósítanak, ugyanazt a kifejezést tulajdonítják neki, melyet a Keresztelő ajkára adtak: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4,17) „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) A metanoein ige ismétlése fontos, mert mutatja, hogy az őskeresztény közösség nem látott ellentétet János és Jézus prédikációja között.

Különösen Máté evangéliumában kétségtelen, hogy az Úr Jézus a megigazulást az erkölcsi rossz elkerülésétől és az erkölcsi jó gyakorlásától tette függővé (vö. Mt 5,

16-6,23); azokban a megtérésekben, amelyeket a szinoptikus evangéliumok dicsérnek és példa gyanánt hirdetnek meg, a bűnbánó gyökeresen megváltoztatja életmódját (pl. Lk 19,9). A rossztól való teljes elfordulás és a helyes magatartás gyökeres elsajátítása természetesen nem egy pillanat műve, hanem az egész életet igénybe vevő, soha teljesen le nem zárt, mindig szükséges változás (vö. Lk 13, 15): az egész keresztény élet szakadatlan folyamatos megtérés az evangéliumi szentség ideálja felé.

Krisztus Urunk tanítványai kezdettől fogva tudatában voltak annak is, hogy az igazi megtérés nemcsak külső cselekedetek elvégzésében, illetve az azoktól való tartózkodásban áll, hanem a szív tisztaságát követeli meg, és a külső tettek erkölcsi értéke a belső meggyőződés és elhatározások függvénye (Mt 7,17—21; 15,16—20). A szívjósága pedig nemcsak valami elvont szabálynak való megfeleléstől függ,