A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

137

Ahol te letelepszel, én is. A te néped az én népem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is!" — Képzelhetjük, mekkora vigasztalást jelentett ez a ragaszkodás a jólelkű anyós számára. Minden anyós és após megtapasztalhatja ezt, ha Noémi módjára szereti vejét és menyét.

3. A békegalamb

Különösen az anyós és menye közötti „kutya-macska barátság" benne van a levegőben. Részben a nő kizárólagos természete miatt. Nem szívesen tűr maga mellett még egy nőt. Viszont ezzel nem magyarázhatjuk az anyós-vő vitákat. E két viszály legfőbb gyökerét a szülői féltésben látom. Ugyanis minden szülő félti gyermekét. Ezt fokozza az, hogy sokan önkéntelenül maguknak nevelik fiukat vagy lányukat. Az ilyen szülő azután ösztönösen betolakodónak, rablónak éli meg menyét és vejét. Betolakodott a családba, elrabolta gyermekét. Hogyan védhetjük ezt ki?

Gyermekünk baráti körét fogadjuk be szeretettel a családba, mint családtagokat. A- mennyire tehetjük, alkalmazkodjunk igényeikhez. Legyünk humorosak és viccelődök velük.

Tudatosítsuk magunkban, hogy gyermekeinket a jó házasságra neveljük. Amikor azután a házasság itt van, segítsük a fiatalokat, hogy azt széppé fejleszthessék.

Úgy tekintsünk vejünkre és menyünkre, mint saját gyermekünkre. Példát ad ebben Ráguel, aki nagy szeretettel fogadja leendő vejét,Tóbiást: „Apád vagyok, Edna meg anyád!" — mondja (Tób8,21).

Tartsuk otthonunkat menyünk és vejünk otthonának. Tobit menye elé siet és így fogadja: „Jer, leányom, menj be a te házadba!" (Tób 11,16-17).

Azt se tévesszük szem elől, hogy a családi perpatvar és viszály tönkreteszi saját boldogságunkat, ürömmel tölti meg gyermekeink családi életét, és viharos hullámzásokat kavar fel unokáink szeretetre vágyó lelkében. Az anyós—meny, anyós—vő, após—meny vagy após— vő viták sírásói három nemzedék boldogságának. Ha unokáink eltanulják tőlünk ezt a viselkedésmódot, akkor végeláthatatlan folyamatot szabadítottunk el.