A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
123 Isten Szolgájának áldozata és az új szövetség Isten újszövetségi népének, az egyháznak a megalakulása Jézus áldozatával lesz teljes. Ez az áldozat kettős: valóságos és szentségi. Jézus szenvedésében és kereszthalálában önként vállalja „Isten szolgája” (Ebed Jahveh) sorsát: mielőtt áldozatával megpecsételné az új szövetséget, megalapítja az új szövetség szentségét, az Eukarisztiát. Nyilvános működése során többször megjövendöli szenvedését. Tudatosan be akarja teljesíteni a prófétai jövendöléseket,és így - Izrael várakozását messze túlszárnyalva - akarja megszerezni az igazi szabadulást, az üdvösséget. Jézus odaadja magát a világ üdvéért. Szenvedése előestéjén Jézus összefoglalja művét. Megadja küldetése teljes jelentését, és így véglegesen megalapítja azt a közösséget, amely a világ végéig tanúságot tesz róla. Az utolsó vacsora eszkatoló- gikus légkörben zajlik le (Lk 22,18; Mt 26,29); ugyanakkor világos a régi szövetségre emlékező húsvéti rituális keret is (Lk 22,14-20; vö. Kiv 24,8; Jer 31,31-34). Jézus úgy cselekszik, mint Isten szolgája, akinek — Izajás szerint — újra meg kell alapítania a nép szövetségét (íz 42,6; 49,6—8; 54,10; 59,21; 61,8), de most már a,,sokaság” számára, amely a pogányokat is magában foglalja (Mt 20,28—29; Lk 22,16.18.30b). Jézus vérével váltja meg népét, pecsételi meg az új szövetséget; Izrael helyébe új nép lép, ill. a választott nép kiszélesedik, az üdvösségre való meghívás egyetemes lesz. Jézus egyháza az eljövendő Isten-országot kezdi megvalósítani a földön. Arról lehet vitatkozni, hogy Jézus maga valóban a Szenvedő Szolgáról szóló jövendölésekhez kapcsolta-e szenvedését és üdvözítő halálát. Mindenesetre, maguk az evangéliumok, és még korábban az őskeresztény igehirdetés is, egészen határozottan az ószövetségi írások, nevezetesen a „Jahve szolgájáról” szóló szakaszok fényében értelmezik Jézus művét. A legkézenfekvőbb következtetés az, hogy az ősegyház és az evangéliumok Jézus történetét rögzítik: azért mutatják be szenvedését mint a Szenvedő Szolgáról szóló jövendölés beteljesedését, mert maga Jézus is így értelmezte küldetését. A názáreti Jézus, aki kereszten halt meg, mert Isten Fiának vallotta magát, harmadnapra feltámadt, és tovább él Egyházában. Erről tanúskodtak tanítványai, akik előbb kételkedtek, bizonytalankodtak, de a Szentlélek erejével felruházva elindultak hirdetni a Fel- támadottat. Még az evangéliumok megírása előtt Szent Pál így foglalja össze az ősi igehirdetést a korintusiaknak: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az írás is mondja. Eltemették és harmadnapon föltámadt. Ez is az írás
