A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
105 Március 18 - NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA HIVATÁSUNK: ELŐBB SZENVEDÉSRE, MAJD DICSŐSÉGRE A szentmise olvasmányai: Tér 12,1—4a: Ábrahámnak, Isten népe ősatyjának isteni elhívása. 2Tim 1,8b—10: Isten üdvözített és szent hivatásra meghívott minket. Mt 17,1—9: Urunk színeváltozása a mi megdicsőülésünknek is előképe Aki nagy útra indul, készüljön fel a fáradalmakra és a veszélyekre. Tartsa szeme előtt a célt. Lámpást vigyen a kezében, vagy fogadjon vezetőt. Éljen benne a hivatás. * * * Aki az evangéliumra ráteszi életét, készüljön fel a Krisztuskövetés velejáróira:,,.Aki utánam akar jönni. . Aki a Krisztus dicsőségéből részt akar, annak előbb a Golgotára is fel kell mennie az Úrral. * * * Ábrahám hívása. Hív az Isten belső szóval, sokszor külső biztatással; de leginkább eseményekkel, ,,az idők jeleivel” mutatja akaratát. Mint akik gyermekük számára a jobb és nagyobb kenyér reményében, a szabad szó és vallásgyakorlat érdekében, azaz az idők jelét olvasva — átjöttek ide. Es sokszor nagyon kemény, sokszor embertelen áldozatok árán életet és jövőt építettek. A szabad földön, a nagyobb lehetőségek között megkeresték gyermekeik számára a nagyobb darab kenyeret, öregek élete, biztonsága. . . * * * Pál, Timóteus, és minden őszinte keresztény hivatása: az Evangélium a szenvedéssel együtt. Szent József az éjszakában menekítve őket; idegenben kenyeret keresve számukra. . . Előbb a szenvedés, utána a feltámadás. Az írek Szent Patrik napja előtt New Yorkban, itt és Ausztráliában hálával és büszke öntudattal ünneplik nagy hitük és igen kemény, áldozatos életük csodás eredményeit. Igen: volt hitük és volt vezérük. Tanulni kell tőlük. Nagy lehet egy számban kicsi nép is. Lélekben nagy.