A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
83 lök. Nem kérdez engem Krisztusról senki sem. ★ ★ ★ S á r i, az elején említett kétgyermekes tanárnő sem szavakat kezdte. Ahogy belső igénye megkívánta, elment minden reggel a Kocsis utcai hetes miséreés utána átsétált az iskolába, ahol tanított. Sokat piszkálták kollégái, még a gyerekek is néha, de szinte mindig szelíd tudott maradni. Történt aztán — két éve - egy szép napon, hogy a tanári kar egy része egybegyűlt, hogy összeállítsa az órarendet a második félévre. A mi — még ma is — templombajáró nyelvtanárnőnk éppen nem volt jelen. Amikor az ő óráihoz értek, megjegyezte az igazgató- helyettes, hogy reggel nyolcra ne rakjanak be semmit Sárinak, mert a mise után talán már nem marad elég ideje ahhoz, hogy jól felkészüljön az órájára. Ez a beszólás az igazgató fülébe is eljutott. Magához hívatta Sárit. Nem ijedt meg az asszony, hanem lassan beszélni kezdett: — Nekem hihetetlenül fontos az, hogy minden reggel találkozhatok Krisztussal. Teljesen másként zajlik le így a napom, mert Ő e- gész nap velem marad. Az osztíty- ban az Ő arca tekint vissza rám minden gyerekből. Mert Krisztussal minden teher könnyűvé válik. Elég hosszan beszélt ilyen módon. Szótlanul, önmagába fordulva búcsúzott el Sáritól a főnöke. Azóta is érik megjegyzések ezt az asszonyt néha-néha, de valahogy alábbhagyott a gyűlölködés, a fúrás-faragás. ★ ★ ★ E két — egymás számára teljesen ismeretlen és mégis nagyon közeli — ember semmi mást nem csinált, csak egyszerűen úgy élt, a- hogyan a legjobbnak tartotta. Látszólag az egyik sikertelen, a másik sikeres volt. De a Krisztust követőknek nem az-e a siker, ha mindig
