A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

74

De ott fenn kéken ragyog az ég: szemem van, hogy lássam a virágzó réteket, kezem van, hogy megépítsem boldogságomat.

Magam építem meg, sok szeretettel.

Ha valaki szeret, lelke nem hal meg mindörökre.

Lelket adtak nekem, hogy kilépjek az éjszakából; és a szeretet, a szeretet visszadta nekem az életet.

(Josée Moreau, francia dalénekeinő)

Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott,

Az emberiség történetén végigvonul a Rossz. A haladás kétségtelen: nemcsak a technikában, hanem az emberiség tudatában is. U- gyanakkor az ember a maga alkotta dolgok rabja lesz: a hatalomért folyó harcban a kicsinyek és gyengék áldozatul esnek. Ahelyett, hogy ételt adnánk éhező millióknak, fegyverekre pazaroljuk gazdagságunkat. A testvériség építése helyett egymást marcangoljuk és öljük. Korunk nemcsak a technikai csodákkal dicsekedhet, hanem az auschwitz- i gázkamrák és az atombomba miatt szégyenkezhet is.