A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

539

Azért jöttetek Rómába a nemzeti zarándoklattal, hogy az apostolok sírjánál ünnepeljétek a megváltás jubileumát. Számos honfitársatok nyomdokán jártok, akik az évszázadok során a kereszténység eme központja felé irányították lépteiket. A Magyarországot és Péter székét összekapcsoló szálak mindig nagyon erősek és elevenek voltak. Ennek tudatában a mai magyar katolikusok azt akarták, hogy legyen itt egy kézzel fogható jele az Egyház iránti ragaszkodásuknak, amely Egyház, Krisztus akaratából, „élen jár a szeretet egyetemes közösségében” (Szt. Ignác, Ep. ad Romanos, címzés). Három évvel ezelőtt, éppen ezen a napon, október nyolcadikán, megáldottam a Vatikáni Grottában a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt magyar kápolnát. Boldog vagyok, hogy mostani találkozásunk e jelentős nap évfordulóján történik. Bízom abban, hogy a Legszentebb Szűz tisztelete továbbra is Afelé vezéreli az új nemzedékeklel- keit, akit Mária a világ üdvösségéért megszült.

2. „Nincs üdvösség senki másban az ég alatt, akiben üdvözül- nünk lehetne” (Csel 4,12). Krisztus a Megváltó. Rajta kívül nincs senki más. Megértitek tehát, hogy a megváltás mostani, 1950. évfordulóján miért buzdítottam újra a mai embereket: „Nyissátok meg a kapukat a Megváltónak!” Az Egyház felkínálja az egymást követő nemzedékeknek ama döntő ténynek az „örömhírét”, amely megváltoztatta az emberiség sorsát. Az Egyház történelme a megváltásból fakad; ugyanakkor ez a megváltás a reménység távlatát alkotja, amelyben az egész világ történelme mozog.

Bárcsak kortársaink szívei megnyílnának „a Megváltás Eve sajátos kegyelmének”, amint ezt a jubileumot meghirdető bullában írtam, aminek szövegét magyarra is lefordították és szép kiállításban közzéÁ lómai magyai kápolna felszentelése három évvel ezelőtt