A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

536 ban: végső fokon azt a választást, amelyet az ember hivatva van meg­tenni minden halogatás nélkül, napról napra, Istennel, a Teremtővel és Atyával kapcsolatban. Ez mindenekelőtt és főképpen a személyi lelkiismeret mélységeiben folyik le. Pontosan itt történik az Isten és ember közötti találkozás. Ez az a harmadik eljövetel, amelyről az Atyák beszélnek, va­gyis „a közbülső eljövetel". Teológiai ésaszkétikai szempontból Szent Bernát elemzi. ,,Első eljövetele során az Ige látható volt a földön, és az emberekkel érintkezett , miközben, ahogy ő maga állítja, látták és gyűlölték őt. Végső eljövetelekor majd minden ember meglátja Isten üdvösségét, és nézni fogják őt, akit átdöftek. A közbülső eljövetel el­lenben rejtett eljövetel, csupán ennek révén látják őt a kiválasztottak, és lelkűk üdvözül általa." (Sermo V, De medio adventu et triplici innovatione.) Ezt az eljövetelt — amelybe az ember a kegyelemtől ösztö­nözve illeszkedik bele, utánozva mindazok belső magatartását, akik várták, keresték, hitték és szerették Jézust - Isten szavának állandó elmékedése és magunkba szívása teszi életté; Isten szava a keresztény számára a lelki élet első és alapvető vonatkozási pontja. A „harmadik" eljövetelt az imádó és Istent dicsérő ima termékenyíti és lelkesíti; en­nek az imának összehasonlíthatatlan mintaképei az evangéliumi éne­kek: Zakariás Benedictusa, Simeon Nunc dimittise és különösképpen a Boldogságos Szűz Mária Magnificatja. Ezt a belső eljövetelt megszi­lárdítja a szentségek gyakori vétele, nevezetesen a kiengesztelődésé és az Eucharisztiáé, amelyek miközben megtisztítanak és Krisztus ke­gyelmével gazdagítanak, új emberré alakítanak Jézus nyomatékos fel­szólításával összhangban: „Térjetek meg!" (Vö. Mt 3,2; 4,17; Lk5,32; Mk 1,15.) Ebben a távlatban nekünk, keresztényeknek minden egyes nap eljövetel lehet, eljövetel kell legyen. Minden egyes nap karácsony le­het és legyen. Csakugyan, minél inkább megtisztítjuk lelkünket, és minél inkább helyet készítünk szívünkben Isten szeretetének. Krisz­tus annál inkább eljöhet és megszülethet bennünk. „Erzsébetet — ír­ja Szent Ambrus — gyermekének fogantatása után eltölti a Szentlé­lek. Előbb, mint Máriát. .. Figyeld meg jól, hogy Mária nem kételke­dett, hanem ellenkezőleg, hitt, és ezért következett hitének gyümöl­cse. ,Boldog vagy te, aki hittél.' De boldogok vagytok ti is, akik hal­lottatok és hittetek. Csakugyan minden olyan lélek, aki hisz, nemzi és foganja Isten Igéjét, és működését magába veszi. Máriának az Urat magasztaló lelkülete legyen mindenkiben; Máriának Istent dicsőítő lel- külete legyen mindenkiben!" (Expos. Evang. sec. Lucam, II, 23,26.)

Next

/
Thumbnails
Contents